Az oktatásban is előretör a Linux

forrás Prim Online, 2007. március 6. 09:07

Mi kell ahhoz, hogy egy technológia az oktatási rendszerben is piaci súlyának megfelelő hangsúlyt kapjon? A Novell Magyarország által megkérdezett hazai felsőoktatási, középiskolai és általános iskolai oktatók véleménye szerint kiforrott, széles körben elterjedt technológia, oktatási célokra könnyű és kedvező beszerezhetőség, képzett - és folyamatosan továbbképzett - oktatók, folyamatosan frissülő, magyar nyelvű tananyag, és természetesen igény a végzett szakemberekre a későbbi munkáltatók részéről. A Linux ma már minden kritériumnak megfelel, így megérett rá, hogy az oktatási rendszerben is nagyobb szerepet kapjon.

Az IDC prognózisa szerint 2008-ra a teljes Linux-piac értéke - beleértve a szervereket, asztali gépeket és a szoftvereket is - meghaladja a 35 milliárd dollárt, amelyből tisztán a szoftverek várhatóan több mint 14 milliárd dollárt tesznek majd ki.

"Mind a diákok, mind az iparági szereplők részéről van rá igény, hogy tovább növekedjen a Linux és a nyílt forráskódú szoftverek oktatásban betöltött szerepe" - hangzik a Novell Magyarország által megkérdezett Linuxot oktató hazai oktatási intézmények egybehangzó véleménye.

"A Gábor Dénes Főiskolán 1995 óta foglakozunk Linux-oktatással a Unix/Linux operációs rendszer keretében, amely a mérnök informatikus szak kötelező tantárgya. A kezdeti tematika mára jelentősen kibővült. Intézményünkben ebben a képzésben évente mintegy 1000 főiskolai hallgató részesül - beleértve határainkon túlnyúló konzultációs központjainkat is (Románia, Szlovákia, Szerbia). A hallgatóknak lehetőségük nyílik diplomamunkájukat linuxos témában elkészíteni - erre is nagy igény mutatkozik" - tájékoztatott dr. Ágoston György, a Gábor Dénes Főiskola tanára.

"Az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium már a tavalyi évben is kísérleti jelleggel használt Novell Linux Desktop megoldásokat, ám ebben az évben a SUSE Linux Enterprise Desktop tesztelése után úgy döntöttünk, teljeskörűen bevezetjük a Novell új, desktop oldali megoldását. Összesen 650 diákunknak van lehetősége a linuxos oktatásban részt venni" - mondta el Turi Sándor, a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója.

"A Budapesti Műszaki Főiskola - ezen belül elsősorban a Neumann János Informatikai Kar - régóta foglalkozik a Linux és a nyílt forráskódú rendszerek oktatásával. Képzésünk folyamatos fejlesztésének eredményeképpen több karon, egyre szélesebb körben ismerhetik meg a hallgatók a Linux világát. Az informatika karon tanulmányai során minden hallgatónk találkozik ezen rendszerrel és lehetőségük van a hallgatóknak a szakirányok, illetve a választható tárgyak keretében ezirányú ismereteik elmélyítésére" - nyilatkozta dr. Tick József, a Budapesti Műszaki Főiskola informatikai rektorhelyettese.

"A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán a többi fontos irány mellett igen régóta kiemelten fontosnak tartjuk a nyílt forráskódú rendszerek oktatását és a szabad szoftverek fejlesztéséhez való hozzájárulást. A karon 2000-ben épült ki az első hallgatói labor, amelyben Linux operációs rendszert használtunk. Ma már a kar minden olyan egységében folyik linuxos oktatás, ahol számítástechnikát tanítanak bármilyen szinten, így minden diákunk megismerkedik a nyílt forráskódú rendszerekkel a képzés során" - mondta el dr. Gábriel Róbert egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja.

"A Linux mára már kétségkívül egy kiforrott, dinamikusan terjedő technológia, nem véletlen, hogy egyre több európai helyi hivatal is nyílt forráskódú techológiákra állítja át informatikai rendszerét. A SUSE Linux Enterprise platform tavaly júliusi megjelenése, a beépítésre került technológiai újdonságoknak köszönhetően várhatóan világszerte és Magyarországon is jelentősen előremozdítja a Linux vállalati bevezetését és alkalmazását. A Linux széles körű elterjedését tovább növeli, hogy a SUSE Linux Enterprise Desktop megjelenésével egy könnyen kezelhető, kiváló funkcionalitású termék vált elérhetővé a piacon, az asztali operációs rendszerek között is rendkívül versenyképes áron. Reméljük, ez az újabb lendület, valamint a Novell oktatási intézményeknek kialakított Novell Academic Training Partner programja a jövő szakemberképzését is megalapozza" - nyilatkozta Hargitai Zsolt, a Novell Magyarország kereskedelemtámogatási vezetője.

"Mivel az oktatásban ki kell várnunk, amíg kiforr és széles körben elterjed egy technológia, csak ezt követően tudjuk beilleszteni a tantervbe. A Linux világszintű, és hazai piaci elterjedésével párhuzamosan mi is tervezzük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetünk ennek a területnek az oktatására" - mondta el dr. Ágoston György.

Képzett oktatók

A linuxos szakemberképzés területén is jelentős előrelépés történt az elmúlt években. 2002-ben indult egy rendezvénysorozat, Linux az oktatásban (LOK) címmel, amelyet kifejezetten az általános és középiskolák, felsőoktatási intézmények informatika tanárainak, rendszergazdáinak, az iskolák vezetőinek szerveznek neves iparági előadók részvételével. A rendezvény célja a folyamatos továbbképzés biztosítása és a technológiai újdonságok ismertetése. A tavaly októberben immáron hetedik alkalommal megrendezett konferencia több mint 160 regisztrált résztvevővel zajlott. A konferencia támogatói az FSF.hu alapítvány és a Novell Magyarország voltak.

Iparági igény a Linuxot tanult végzős hallgatókra

Az oktatók egyetértettek abban is, hogy mindenképpen előnyt jelent, ha a diákok szélesebb körű ismeretekkel rendelkeznek.

"Mivel nem konkrétan Wordöt, hanem szövegszerkesztést tanítunk, az OpenOffice Novell változata is kiválóan alkalmas arra, hogy ezt a készséget diákjaink elsajátítsák. Néhány gépen meghagyjuk a korábbi operációs rendszereket, olyan programok futtatására, amelyekhez még nem készült linuxos kliens (pl. AutoCad), de alapvetően arra törekszünk, hogy minél szélesebb körben kihasználjuk a linuxos megoldások előnyeit: a stabilitást és a megbízhatóságot. Hiszünk abban, hogy a nyílt forráskódú megoldások jelenthetik a jövő technológiáját" - mondta el Turi Sándor, a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója. "Intézményünkben további területeken is használjuk a Novell megoldásait, a tavalyi évben a Novell Open Enterprise Servert és több SUSE Linux Enterprise Servert is bevezettünk" - tette hozzá Turi.

"A több lábon-állás - értsd: a 'hagyományos'' ismeretek és rendszerek mellett pl. a Linux megismerése - mindenképpen növeli hallgatóink piacképességét, ez már sok végzősünk esetében bizonyítást nyert" - mondta el dr. Tick József.

"Több végzős diákunk is olyan munkahelyeken dolgozik, ahol követelmény volt a Linux ismerete, illetve Linux rendszergazdaként dolgozik. Egyik diákunk szakmai versenyen országos 4. helyezést ért el - a versenyen indulók közül egyedüli volt, aki Linuxot használt" - mondta Kádár Péter, a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola tanára.

"A végzős hallgatók elhelyezkedési esélyeit egyértelműen növeli hogy Linuxot tanultak, hiszen a www szerverek mintegy 60 százaléka Apache, aminek elsődleges platformja a Linux. A diákok is szívesen tanulják a linuxos ismereteket, a veszprémi Pannon Egyetemen például a hallgatók még öt évvel ezelőtt, önszerveződéssel hozták létre a Veszprémi Linux User Groupot (VLUG)" - mondta el Pulai Gábor, a veszprémi Pannon Egyetem Informatikai Irodájának vezetője.

"Fontos, hogy a nyílt forráskódú programok megfelelő támogatottsággal rendelkezzenek a kereskedelmi szoftvercégek részéről. Így egyre elterjedtebbé válnak, és a velük kapcsolatos szakértelem is felértékelődik. Mindemellett a megfelelő támogatás a nem professzionális felhasználók számát is növeli, mivel a zárt forráskódúaknál jóval kedvezőbb árú programok ezáltal éppolyan elegánsakká és felhasználóbarátakká válnak, mint ,szokványosabb' társaik" - mondta el dr. Gábriel Róbert.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36