MMS fejvadászat a djuice-szal
Az első lépés a regisztráció, melyet bármely mobilszolgáltató ügyfeleként megtehetünk és azonnal választhatunk is, hogy vadként vagy vadászként veszünk részt a játékban. A vadász feladata, hogy minél több vadat cserkésszen be és arcképüket elküldje MMS-ben 06 20 2050 200-as normál díjas telefonszámra. Mindeközben a vadak célja az, hogy minél több fénykép készüljön róluk.
Az a vad, amelyikről a legtöbb MMS kép érkezik be, megnyeri a fődíjat, vagyis egy évig nagylábon élhet egy tágas loftlakásban. A legügyesebb vadász, tehát aki a legtöbb MMS-t küldi be, Vespa LX50 robogón távozhat boldogan, ráadásul egy 200 ezer forint értékű bulival ünnepelhet. A hét vadásza ezen kívül külön jutalomban részesül: értékes nyeremények közül választhat az, aki adott héten a legtöbb trófeát gyűjti be, és hogy mindenkinek jusson a jóból, az aktív játékosok minden nap táskákat és napszemüvegeket nyerhetnek a napi sorsoláson.
Az MMS-képes mobilok most vadászbarát áron várnak a djuice-nál, a fejvadászathoz szükséges „töltényhez” pedig már 9 forintért hozzájuthatunk: csupán ennyibe kerül ugyanis egy MMS a djuice Nightlife szolgáltatással, este 9 és reggel 6 óra között a Pannon hálózatán belül, 490 forintos havidíjért cserébe.
Kapcsolódó cikkek
- Christopher Laska a Telenor új vezérigazgatója
- Átalakítja mobilinternet-csomagjait a Telenor
- Még mindig a válság hatása alatt a Telenor
- Júniusban a mobil-előfizetések száma csökkent, az aktív ügyfeleké pedig nőtt
- Red Bull Mobile készülékek és díjcsomagok a Telenornál
- 1749: összefognak a mobilszolgáltatók az árvízkárosultakért
- Telenor néven alakítaná át radikálisan a mobilpiacot a Pannon
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- A Pannon bázisállomás-pályázatának második üteme
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.