Élesedik a konfliktus a Deustche Telekom és a ver.di szakszervezeti szövetség között
Schröder azzal számol, hogy a T-Service létrehozása egy leválasztási folyamat kezdetét jelenti amelynek során az üzleti egységeket később eladják, ahelyett, hogy új technológiákba és területekbe ruháznának be.
A Wirtschaftswoche korábbi jelentése szerint René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének. Egyes értesülések szerint az átalakítási tervek sokkal mélyrehatóbbak az eddig nyilvánosságra hozott elképzeléseknél.
A DT nem foglalt állást a szakszervezeti vezető nyilatkozatával kapcsolatban.
A Deutsche Telekom felügyelő tanácsa szerdán zöld utat adott az új Telekom-főnök René Obermann vállalatvezetési elképzeléseinek, ezzel egy új szolgáltatóegység, a T-Service létrehozásának, amelybe rögön 10 ezer DT-dolgozót szerveznének át.
A felügyelőtanács a munkavállalók képviselőinek akarata ellenére fogadta el az új egység létrehozását, amelybe - konszern közeli körökből kiszivárgó értesülések szerint - a T-Com vezetékes egységének több tízezer dolgozóját is átvinnék. A DT személyügyi vezetője ugyanakkor cáfolta, hogy a T-Service-t "kiszerveznék" a Deutsche Telekomból, mint mondta: "meg akarják tartani a konszernben".
Obermann elképzelései szerint az új egység júliustól kezdené meg működését.
A felügyelőtanács szerdai ülése előtt mintegy 13 ezren tüntettek a bonni központ előtt a DT tervezett átalakítása ellen.
Kapcsolódó cikkek
- Görögország 10 százalékot ad el a Deutsche Telekomnak az OTE-ból
- Az OTE és a Deutsche Telekom ajánlatot tesz a Romtelecom részvényeinek megvásárlására
- A Deutsche Telekom profitja 37 százalékkal esett
- Pozsonyban lesz a Deutsche Telekom új szolgáltatási központja
- Távozik a Deutsche Telekomtól a külföldi tevékenység vezetője
- A Slovak Telekom 15 százalékos állami részének tőzsdére vitelét ajánlják
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd euróért szerezheti meg a lengyel PTC-t
- Szolgáltató központot tervez a Deutsche Telekom a régióban
- Konkrét gyanú a Deutsche Telekom elnöke ellen
- Csökkent a Deutsche Telekom bevétele és nyeresége
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.