Megadóztatnák az Ebay-ezőket

Genda Csongor Zoltán, 2007. február 21. 19:43
A Financial Times hírül adta, hogy az amerikai pénzügyi hatóságok felfigyeltek az olyan nagy forgalmat bonyolító aukciós portálokra, mint az eBay, és a jövőben megadóztatnák azok felhasználóit.
A lap értesülései szerint a kormányszervek 2008 január elsejétől kezdődően léptetnék életbe az online úton értékesítő személyekre vonatkozó adózási kötelezettséget. Természetesen az olyan felhasználóknak, akik évente csupán néhány kisebb értékű tárgyat értékesítenek az aukciós portálokon, nem kellene erről hivatalos bevallást tenniük. A rendelkezés csakis azokra vonatkozna, akik évente legalább száz tranzakciót bonyolítanak, az ily módon generált forgalom pedig meghaladja az ötezer dollárt. Az amerikai pénzügyminisztérium képviselői úgy vélik, hogy az intézkedésnek köszönhetően éves szinten hozzávetőlegesen kétmilliárd dollárral több adót tudnak majd beszedni.

Az eBay üzemeltetői ellenzik a felhasználók megadóztatásának a tervét, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a törvénytervezet életbe léptetését.
Kulcsszavak: eBay

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52