A hatékony webáruházak 3 alapszabálya
Egy boltban, ha nem világos valami, kézenfekvő megoldásként bármikor megkérdezhetünk egy eladót. Egy internetes boltnál optimális esetben a vevőszolgálat tudja ezt a funkciót betölteni. Azonban az internethasználók egyik jellemzője a türelmetlenség – ha nem egyértelmű számukra valami, akkor inkább keresnek egy másik boltot, mintsem felemeljék a kagylót. Klikk, és már ott sincsenek.
A hagyományos kereskedelemben a bizalmat a személyes kapcsolat, a „kézzelfoghatóság” biztosítja. A vevő számára rengeteg információ áll a rendelkezésére, ami alapján akár öntudatlanul is, de mindig eldönti, hogy megbízhat-e a kereskedőben.
Ez a fajta „ítélet” egy internetes bolt esetében is megszületik. Itt azonban a rendelkezésre álló információ jóval szűkebb, jóval korlátoltabb, ezért Önnek elébe kell mennie ennek az információ hiánynak, és tudatosan kommunikálnia kell, hogy méltó a bizalomra!
A vevő szeretné tudni, hogy:
- kitől vásárol (mutatkozzon be, legyen több helyen is feltüntetve az elérhetősége),
- pontosan mit is vásárol (adjon pontos, részletes, konkrét információkat a termékkel, szolgáltatásokkal kapcsolatban),
- mennyiért is vásárol (az árak pontos feltüntetése, illetve, hogy tartalmazzák-e az adókat, illetékeket, kiegészítő szolgáltatásokat).
Továbbá az internetes vásárlások esetében kiemelt jelentősége van a fizetésnek és a szállításnak – hogyan, mikor, mennyiért. Ha külön költségeik vannak, azt jobb, ha már a termékek kiválasztása során a vevő tudomására hozza. Ne hagyjon sötét foltokat, inkább mondja el többször az információkat, írja le inkább a nyilvánvalót is, mintsem, hogy az információ hiánya miatt hiúsuljon meg egy vásárlás.
Legalább ilyen fontos az adatkezelés – sok ember fél attól, hogy privát adatai illetéktelen kezekbe kerülnek. Bárhol, ahol adatot kell a vevőnek megadnia, biztosítsa őt a személyes adatok védelméről.
2. Kreativitás? Szükséges, de nem a vásárlási folyamatban!
A meghiúsult vásárlások igen nagy százaléka eredeztethető a kívánt termékhez való eljutás nehézségéből. Ehhez jön hozzá az a vevő-százalék, amely a nem megfelelő, logikátlan fizetési folyamat során morzsolódik le.
Sokan esnek abba a hibába, hogy megpróbálják „forradalmasítani” az elektronikus értékesítés folyamatát. Az elektronikus kereskedelem, mint olyan, még a maga növekvő, tanuló fázisában van, és potenciális vevőink közül még olykor a tapasztaltabbak is bizonytalanul mozognak egy-egy webshopon.
Ne tegyük nehezebbé a dolgukat, ne mi akarjuk feltalálni a spanyolviaszt, helyette ragaszkodjunk a már bevált webes konvenciókhoz. Tegyük vevőink számára könnyűvé és egyértelművé a vásárlást, hogy még véletlenül se okozzon problémát számukra maga a vásárlás folyamata.
Sose használjunk „rejtélyes” navigációs megoldásokat, ahol mondjuk a felhasználónak rá kell vinni az egeret a menüpontra, gombra vagy ábrára, hogy a leírásból megtudja, hová is vezet az adott link. Mindenki utálja az ilyen kényelmetlen megoldásokat, nem is beszélve azokról, akik rá se jönnek, hogy mi is adott helyzetben a teendő.
Kerüljük tehát az új, kiforratlan technikákat, mert több vevőt ijesztünk el velük, mint ahányat nyerünk.
3. Design – Picasso, vagy a szomszéd fiú?
A legtöbb ember ránéz egy weboldalra, és pár másodperc alatt már meg is születik az ítélet a fejében: „szép” vagy „ronda”, illetve ezek árnyalatai. Ugyanakkor könnyen lehetséges, hogy a 100-ból 100 ember által puritánnak vagy csúnyának tartott oldalon vásárlók ezrei vásárolnak nap mint nap, míg egy „webdesigner-remekműben” mindössze a tulajdonosa és a készítője gyönyörködik.
Alapszabály: a design egy értékesítő oldal esetében nem cél, hanem eszköz! Ha a kinézet öncélúvá válik, ha a funkció rovására megy a szépség, akkor már nem segíti, hanem hátráltatja az üzleti célt.
Miből is áll a design? Sokan hajlamosak a grafikai elemekre leszűkíteni, azonban a design jóval több ennél: a szöveg, a szerkezet, a tipográfia, a tördelés, a grafika és az általános bolt-image mind-mind része az egésznek.
Mi a célja a designnak egy online bolt esetében? Erre egyszerű válasz adható: segítsen a pozitív első benyomás kialakításában, tükrözze a profizmust és megbízhatóságot, továbbá segítse a vásárlást.
Az első benyomás jelentőségét mindenki ismeri, az internet világában azonban különösen nagy jelentősége van. Az emberek hajlamosak pár másodperc alatt megítélni egy oldalt, és vele együtt a céget – és pár másodperc alatt ezt csak az oldal kinézete alapján lehet megtenni. Ahogy sokan a boltok kirakatát nézegetve megkívánnak és megvesznek valamit, úgy az internetes bolt kirakata, a honlap maga is hasonló célt szolgálhat.
A profizmus és megbízhatóság az internetes vásárlások során több, mint fontos: ha a vevő nem bízik – nem vásárol. Ezért is van alapjában halálra ítélve az olyan webshop, amelynek a kinézete amatőrséget sugároz: a vevőnek a „nem érdekelt annyira a boltom, hogy profi kinézetet készíttetsek neki” üzenetet sugallja. És innen már érthető a vevő következtetése: ha a bolt már megjelenés szinten is amatőr, miért lenne a kiszolgálás vagy maga a termék profi?
És végül talán a legfontosabb szempont: a designnak az eladást kell szolgálnia! Számtalan internetes bolt létezik teletömködve a legújabb grafikai vívmányokkal, flash animációkkal, forgó, villogó „effectekkel”, sőt intróval, zenével és egyéb olyan megoldással, aminek az égvilágon semmi haszna, (leszámítva, hogy a webdesigner cég tudott érte több pénzt elkérni), sőt gyakran még káros is, hiszen elvonja a látogatók figyelmét a lényegről: magáról a termékről.
Ezért, ha webdesigner céggel készítteti a design-t, nagyon határozott elképzeléseinek kell lenni, hogy mit és hogyan is csináljanak, koordinálni és irányítani kell a munkájukat, elvégre ők általában nem értenek az értékesítéshez, a „kereskedői” részhez, így ezt Önnek kell beletenni az oldalba. Ritkán született hatékony webshop a „csináljon valami szépet” parancsból.
A teljes tanulmány „A sikeres internetes boltok 12 aranyszabálya” néven ingyenesen letölthető a www.webshopexperts.hu címről.
Kapcsolódó cikkek
- Beszerzés - nyíltan
- Az EBay-en árulják a Rednex svéd rockbandát
- Hol kezdődik az online vásárlás?
- Módosítanák az e-kereskedelemmel kapcsolatos törvényeket
- Törvénymódosítás az e-kereskedelemről és a spamről
- Állítólag 5 millió e-mail tűnt el a Fehér Ház hivatalos levelezéséből
- Időjárásálló húsvétinyuszi-sírkő az eBay-en
- Hol a határ? - IV. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
- A CeBIT-en kapott európai elismerést a Fotexnet
- Hol a határ? - IV. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.