T-Mobile Magyarország: a tavalyihoz hasonló növekedés a cél
Hozzátette: napjainkban az előfizetők száma egyre kisebb mértékben és lassabban nő, míg az elmúlt időben a tarifák éves szinten 10-25 százalékkal csökkentek.
A T-Mobile árbevételének 15-16 százaléka adatforgalomból, a többi pedig hang alapú szolgáltatásból származik.
Az üzletág az elmúlt évben 6 ezer olyan hordozható számítógépet adott el, amelyben egy SIM-kártya lehetővé teszi a helyhez nem kötött internet elérést. A cég az akciót folytatva, januárban 700 gépet és kártyát adott el egy kamatmentes konstrukció keretében, míg az idén legalább 10 ezer ilyen eszköz értékesítését tervezik.
Winkler János üzletágvezető, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese a mobilinternet-, a harmadik generációs fejlesztésekkel, ezen belül a nagy sebességű adatforgalmazást lehetővé tevő technológiáról, HSDPA-ról elmondta, hogy az üzletág továbbra is jelentős invesztíciót hajt végre ezen a területen, s az idén ötven százalékkal többet költ erre, mint 2006-ban. A cél az, hogy a jelenleg 30 százalékos HSDPA országos lefedettséget az év végére 47 százalékra növeljék, s minden nagy városban lehetővé tegyék az élvezhető, nagy sebességű internetezést. A teljes lefedettséget öt év múlva éri el az üzletág a tervek szerint.
Az üzletág tavaly mintegy 10 milliárd forintot költött arra, hogy hálózatát alkalmassá tegye a harmadik generációs szolgáltatásokra, az összegből a HSDPA 10 százalékot tett ki.
Winkler János szerint a HSDPA elterjedését segíti, hogy csökkennek a gyors mobilinternet-elérést lehetővé tevő készülékek árai: a második félévre várhatóan megjelennek a mostaniaknál 100 euróval kevesebbe, mintegy 200 euróba kerülő készülékek is.
A beszélgetésen szó volt arról is, hogy a T-Mobile szlogent vált, s csütörtöktől a "Jobb veled a világ" helyett a "Mindig veled"-et használja.
A világkonferencián Hamid Akhavan, a T-Mobile vezérigazgatója elmondta, hogy az előrejelzések szerint 2010-ben már 3,981 milliárd embernek lesz mobilja, 50 százalékkal többnek, mint tavaly év végén. E mobilon internetezők száma majdnem megnégyszereződik, s négy év múlva meghaladja a 810 milliót.
Az elmúlt évben a T-Mobile a Magyar Telekom gyorsjelentése szerint 297,2 milliárd forint bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 266,2 milliárd forinttal. Az EBITDA 109,1 milliárd forintról 112 milliárd forintra változott.
A 100 lakosra jutó mobil vonalszám 99 százalékot ért el tavaly év végén Magyarországon. A T-Mobile piaci részesedése 44,5 százalékot tett ki: az üzletág előfizetők száma 5,7 százalékkal emelkedett, elérve a 4,431 milliót, beleértve a 2006. december 31-én meglévő 2,886 millió kártyás előfizetőt is.
A T-Mobile egy előfizetőre jutó átlagos havi percforgalma 11,8 százalékkal növekedett a 2005. évi 127 percről 142 percre. Az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétele egy év alatt 0,7 százalékkal, 4832 forintról 4800 forintra.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- A T-Mobile is idő előtt bevezeti az alacsonyabb roaming díjakat
- Budapest lesz az év első élő, 'electronic beats' zenei programjának házigazdája
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.