Mobiltelefonos nemzetközi átutalások
"A teszt program páratlan lehetőséget kínál arra, hogy nemzetközi rendszerünk és termékeink segítségével kidolgozzuk a hagyományos pénzforgalmi eszközök alternatíváit mindazok számára, akik jelenleg banki szolgáltatások nélkül élnek, de azok számára is, akik egyszerűen, kényelmesen és gyorsan kívánnak nemzetközi pénzátutalást végrehajtani” – mondta el Roy Dunbar, a MasterCard Worldwide Global Technology and Operations területért felelős elnöke.
Szakértők szerint jelenleg mintegy 5 milliárd ember él tradicionális banki kapcsolat nélkül. Ugyanakkor a külföldön élő munkavállalók hazaérkező pénzküldeményei egyre nagyobb piaci jelentőséggel bírnak a nemzetközi pénzforgalomban. A Világbank adatai szerint a regisztrált nemzetközi átutalások éves összege 257 milliárd dollár volt 2005-ben, és közel ennyire becsülik a nem hivatalos csatornákon lebonyolított pénzküldések összegét is. Sőt, sok fejlődő ország teljes, segélyből befolyó bevételét az állampolgáraik által hazaküldött átutalások összege jócskán meghaladja.
A mobiltelefónia rohamosan fejlődik nemcsak a fejlett, de a fejlődő országokban is (ez utóbbiakban a mobiltelefonok piaci térnyerése kétszer olyan gyors). Míg jelenleg több mint 2,5 millárd mobiltelefon működik világszerte, 2015-re ez a szám várhatóan meghaladja majd az 5 milliárdot. A GSMA szerint a mobil hálózatok az emberiség 80%-ának lakóhelyén elérhetők.
A GSMA-val létrejött megállapodás szerint a MasterCard - MoneySend hálózatán keresztül - biztosítja a fizetési kártya termékeket, a nemzetközi forgalomátkapcsolási, a klíring, valamint az elszámolási szolgáltatásokat. A MasterCard 210 országban és területen, világszerte 160 pénznem használatával végzi magas szintű feldolgozó (processing) tevékenységét. Ugyanakkor a kártyatársaság egyedülálló módon egy műveletet már 120 milliszekundum alatt képes feldolgozni, jelentősen felgyorsítva ezzel a fizetési folyamatot.
A programban részt vevő bankok MasterCard vagy Maestro márkájú kártyákon teszik elérhetővé az átutalt összeget, egyúttal felelősek a pénzátutalások folyamatáért, a helyi piacokra vonatkozó jogi szabályok betartásáért és gondoskodnak a kockázatkezelésről.
Kapcsolódó cikkek
- Egy hónap alatt 5 millió új GSM-előfizető Indiában
- KSH: az első negyedévben nőtt a széles sávú internet előfizetés
- Pendrive microSD-ből: Egyszerű másolás mobilról PC-re
- Új tarifacsomagokkal havi 1000 percet ajándékba ad a Pannon
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Nem a felhasználókon múlik az adatalapú mobiltelefonos szolgáltatások lassú terjedése
- Sikeres mobilhívás a világ tetejéről
- Bluetooth-os karkötő jelzi a beérkező hívásokat
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- I. Electronic Arts Játék Fesztivál az INFOmarket - Mobil Show-n
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.