Egyszerű és gyors hozzáférés az európai kulturális örökség digitalizált értékeihez
A projekt deklarált célja az európai kultúra értékeinek bemutatása és reprezentálása mind Európa, mind a világ számára, amelynek érdekében megkísérli egységes formátumban, közös infrastruktúrában, egységes adatmodell szerint összegyűjteni, elérhetővé és kereshetővé tenni az Európában fellelhető – elsősorban digitális – kulturális gyűjtemények (múzeumok, könyvtárak, levéltárak) leíró adatait.
A konzorciumnak jelenleg három magyar tagja van: az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, továbbá a Neumann Kht. A minisztériumok a projekthez egy sajátos kötelezettségvállalással csatlakoznak, vállalták, hogy a projektidőszak során a digitalizálás, digitális kultúra, digitális infrastruktúra területein évente és fejenként 250 millió Ft-ot költenek. A Neumann Kht., azon belül is a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) feladata a projekt magyarországi szakmai végrehajtása, amelynek keretében egy műtárgyszintű metaadatbázist, protokolt, szabványt és infrastruktúrát fejleszt és tart fenn. A Michael (Plus) projekt eredményeként létrejövő gyűjteményi metaadatbázis az NDA számára a már létező, tárgyszintű metaadatbázis egyfajta kiegészítését, bővítését is jelenti, ezért amellett, hogy az NDA elindítja és szolgáltatja a magyar Michael adatbázist és keresőt, meg kívánja oldani a két adatbázis integrált megjelenítését és kereshetőségét is.
Az európai Michael portál elindításával 2006 decemberében egy közös, többnyelvű keresőfelületen elérhetővé vált az eddig elkészült angol, francia és olasz adatbázis. A budapesti találkozóval a projekt megvalósításának újabb fázisa kezdődött el, melyet a projekt magyarországi partnereként a Neumann Kht. koordinál. Ennek a projektfázisnak a keretében további 11 ország digitális gyűjteményeinek katalógusa készül el, majd ezek összekapcsolásával 2008-ban egy összeurópai gyűjteményi adatbázis jön létre. A Neumann Kht. a rendszer implementálásával kapcsolatos szakmai és koordinációs feladatokat (National Rollout and Localisation) látja el.
A Michael (Plus) projekt a magyarországi intézmények számára egy viszonylag kevés erőforrást igénylő, ám kiemelkedő lehetőség arra, hogy az interneten elérhetőek, láthatóak és megtalálhatóak legyenek. A projekt 2007 tavaszára jut el abba a szakaszba, hogy megkezdődhet a magyarországi digitális gyűjtemények feltárása és rögzítése. Az ezres nagyságrendben található magyarországi gyűjtemények teljes feltérképezése nehéz feladat, ezért szükség van az összes digitális gyűjteménnyel rendelkező intézmény aktív részvételére.
Kapcsolódó cikkek
- A T-Mobile is idő előtt bevezeti az alacsonyabb roaming díjakat
- A Pannon határidő előtt bevezeti az EU új roaming-tarifáit
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- Európai kérdőjelek a Google adatfelhasználási gyakorlata körül
- Az Európai Parlament jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban
- Roaming: augusztustól már felére csökkentett tarifák
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.