20 millió forint értékű informatikai rendszer a Bethesda Gyermekkórháznak
Az összesen 130 millió forintos beruházást a Cisco Magyarország 65 millió forint értékű eszközzel és 5 millió forint értékű szolgáltatással, míg a Magyar Telekom T-Systems 20 millió Ft értékű eszközzel és 30 millió forint értékű szolgáltatással támogatja. A támogatás keretében 3 évig adja a T-Systems az eszközök üzemeltetését és a szolgáltatásokat. A kórház 10 millió forint önerővel járul hozzá a fejlesztéshez, és emellett további évi 10 millió forintot fordít a rendszer üzemeltetésére. Papp István, a Cisco regionális igazgatója és Tankó Zoltán, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője ünnepélyes keretek között adta át az adományt jelképező csekket dr. Velkey Györgynek, a Bethesda Kórház főigazgatójának.
Az átfogó fejlesztés keretében megújul a kórház teljes informatikai rendszere, így számos – még Nyugat-Európa legfejlettebb országaiban is újnak számító – eszközzel és szolgáltatással vértezik fel a kórház egészét. A fejlesztés a következő főbb területekre terjed ki:
- Új (konvergens) IP hálózat, amely megfelelő sávszélességet biztosít az intézményen belüli illetve a külső kommunikációhoz a hang-, a kép- és adatforgalom számára.
- Vezeték nélküli (wifi) hálózat a vezeték nélküli eszközök használatához.
- IP telefónia (ingyenes hívás hálózaton belül, videokonferencia, telekonzílium, egyéb szolgáltatások).
- Integrált mobil-IP telefónia, amely révén a kórházon belül ingyenesen telefonálhatnak az alkalmazottak az erre alkalmas mobil készülékeikkel.
- MedWorkS kórházi rendszer, amely a betegellátás összes területét lefedi.
- Beteghívó rendszer a várakozási idő csökkentésére.
- RFID rendszer az orvosi készülékek nyilvántartására, kórházon belüli lokalizálására.
- Távoli elérés, amely révén a vezetők kívülről is hozzáférhetnek a munkájukhoz szükséges adatokhoz, valamint a háziorvosok megtekinthetik betegeik leleteit.
- Internetsarok az alkalmazottak és a látogatók számára.
- Elektronikus aláírás a dokumentumok hitelesítéséhez.
- Új hardver és szoftver infrastruktúra (PC-k, nyomtatók).
- Vezeték nélküli eszközök (Tablet PC, PDA).
- Távoktatási lehetőség a szakmai képzésekhez.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- Systems' Day konferencia - először
- Cisco IP telefóniát vezetett be a Richter Gedeon
- A Canon divattervezési kampányt indít
- T-Systems: 100 új munkahely Debrecenben
- Philips noteszgép ergonómikus felépítéssel
- Lakossági légszennyeződés-előrejelzés Londonban
- Magzati szívmonitoring a Pannontól
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- Cisco Broadband Barométer: internet felhasználás terén még nagyok az elmaradásaink
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.