Több mint 50 százalékkal bővült a szélessávú hozzáférések száma
Az öt egykori monopolszolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, EMKTV) önkéntes adatközlésére épülő jelentés szerint a szélessávú hozzáférések száma november végén 859 ezer volt.
Decemberben a szélessávú hozzáférések számának növekedése mellett folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése: a vonalak száma bő 9 ezerrel 3,350 millióra csökkent. December végére a 100 főre jutó vonalszám a novemberi 33,37-ről 33,28-ra, a háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya pedig 66,38 százalékról 66,29 százalékra csökkent.
2006 decemberében a kezdeményezett hívások időtartama, a novemberihez képest 3,93 százalékkal 694 millió percre csökkent. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama az előző havi 215,2 percről 207,3 percre csökkent, míg a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,38 percről 3,39 percre növekedett decemberben.
Az előfizetők a kezdeményezett hívások 12,06 százalékánál vették igénybe a közvetítőválasztást és 84 millió percet telefonáltak ilyen módon. Egy hónappal korábban a közvetítőválasztásos hívások hossza 88 millió perc volt, ami akkor az összes hívás 12,08 százalékát tette ki.
A közvetítőválasztást legalább egy alkalommal igénybevevők száma decemberben 791 ezer volt, 3,97 százalékkal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban.
Decemberben az előfizetők 8 056 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a 2006-ban hordozott vezetékes számok száma 49 250-re, 2004 januárja óta pedig összesen 173 175-re emelkedett.
Kapcsolódó cikkek
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- VIVAnet szolgáltatások munkáltatói utalványra
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Internet szabadon és könnyedén a Pannon új csomagjaival
- A szabályozás hatására olcsóbb lett az ADSL-szolgáltatás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.