Sikeres évet zárt az EDS Magyarország

forrás Prim Online, 2007. január 31. 10:06
Sikeresen zárta a 2006-os évet az EDS Magyarország. A vállalat folytatta dinamikus fejlődését: 10 százalékos növekedést ért el a 2005. évi 12,3 milliárd forintos árbevételhez képest. Korábbi beruházásain túl a vállalat - közel 400 új munkahelyet teremtve - bővítette budapesti Ügyfélkapcsolati Központját és Vasvár-Rábahídvégi Szolgáltatóközpontját is, így munkavállalóinak létszáma már meghaladja az 1450 főt.
„Elégedettek vagyunk tavalyi teljesítményünkkel, hiszen a változó gazdasági környezetben is sikerült teljesíteni célkitűzéseinket, és megőriztük piacvezető pozíciónkat az informatikai outsourcing (ITO) szegmensben. Az idei esztendőben is szeretnénk e növekedési rátát megtartani, melynek fő iránya - az export mellett, reményeink szerint, a kormányzati szféra számára nyújtott szolgáltatások kialakítása lehet.” – jelentette ki Szakál László, az EDS Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az EDS Magyarország tevékenysége körülbelül 45–55 százalékban oszlik meg a hazai és a külföldi szolgáltatások között. 2007-ben a vállalat előreláthatóan további 300 új munkahelyet teremt Magyarországon, bővítve export tevékenységét is. A vállalat vezetése kiemelten kezeli a hazai szolgáltatási spektrum bővítését, a kormányzati szektorban meglévő nemzetközi referenciákat szeretnék itthon is kamatoztatni.

Az EDS mint munkaadó

Az EDS 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését Magyarországon, munkavállalóinak száma mára iparági szinten is vezető pozíciót biztosít a vállalatnak. A dolgozói állomány az elmúlt három évben dinamikusan nőtt: a 2005. december 31-én még csak 1087 fős létszám, a tavalyi év kapacitásbővülési tendenciáját követően, 2006. december 31-re elérte az 1451 főt, ebből 400 az ITO, és közel 1000 fő az üzleti folyamatkihelyezés (BPO) területén dolgozik.

A munkatársak 61 százaléka felsőfokú végzettségű, 16 százalékuk legalább 2 idegen nyelvet beszél. Ez a létszám az EDS Magyarországnak a vállalat európai szolgáltatási modelljében betöltött szerepe miatt továbbbővül az idén is, a cég vezetői a regionális szinten végzett feladatokban látják a leggyorsabb növekedési lehetőséget.

Budapesten jelenleg több mint 1200 főt alkalmaz a vállalat, a Vas megyei térségben lévő 3 telephelyén (Vasváron, Rábahídvégen és Szentgotthárdon) foglalkoztatott munkavállalói létszáma megközelíti a 200 főt, ezzel az EDS a térség egyik kiemelt munkaadójának tekinthető. A Vasvár-Rábahídvégi Szolgáltatóközpontban a munkatársak 35 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel és valamilyen idegennyelv-tudással. A vállalat döntően helyi vagy környékbeli munkaerőt foglalkoztat, ami a térség viszonylag magas, 10 százalékos munkanélküliségi rátája mellett jelentős tényező.
Kulcsszavak: +céginfo EDS-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36