Szigorítaná a domain-használatot az F-Secure
Az új korszak beköszöntét mutatja az is, hogy míg korábban tömeges támadásokkal operáltak a bűnözők, addig ma már a jóval kisebb feltűnést keltő, kizárólag egyes vállalatok ellen intézett célzott támadásokat hajtanak végre. Egyetlen céllal: pénzt akarnak szerezni.
Az ilyen támadások alkalmával a hacker általában valamilyen álcával, például egy úgynevezett hátsó ajtót rejt el, aminek segítségével saját pénzügyi céljai eléréséhez értékes információkat szerez meg, vagy személyes adatokat tulajdonít el. Az esetek többségében a bejutáshoz fertőzött Microsoft Office dokumentumot tartalmazó hamisított e-mail üzeneteket használnak.
A F-Secure emlékeztet arra is, hogy megnőtt a nagyobb pénzforgalmat bonyolító szervezetek, így a bankok, illetve a kereskedelmi oldalak, az eBay vagy a PayPal elleni csalások száma is. Ez utóbbiakat az emberi hiszékenységére alapozzák, s bűnözők jól kidolgozott hamis weboldalakat használnak. A cél természetesen itt is az anyagi haszonszerzés.
A tanulmány szerint az adathalászat (phishing) elterjedése felveti a domain regisztrátorok felelősségét is, akik előzetes ellenőrzés nélkül bejegyeznek akár nem létező személyek számára is bankok, más pénzügyi intézmények nevéhez hasonló domaineket, noha nyilvánvaló, hogy ezeket a későbbiekben csalásra fogják felhasználni. A probléma megoldása az F-Secure szerint az lehetne, ha a domain használatot bizonyos feltételek teljesítéséhez kötnék a regisztrátorok.
Az F-Secure adatai szerint az elmúlt évben kirívóan magas szintet ért el a levélszemét mennyisége is: 2006 szeptemberétől októberig 59 százalékkal emelkedett az elküldött spamek száma. A kéretlen e-mailek megnövekedett forgalmának egyik ellentmondása, hogy mivel a spamok lefoglalják a sávszélesség, valamint a szerverek tárolókapacitásának jelentős részét, a szolgáltatók az elégedetlen felhasználók nyomására teljesítménynövelő beruházásokat hajtanak végre. Ez pedig kedvez a spammereknek.
A F-Secure szerint a világméretű trendek azt mutatják, hogy az idei év a jó és a rossz harca lesz a virtuális világban, s csak új módszerekkel nyerhetnek a szolgáltatók az egyre erősödő internetes bűnözéssel szemben. Egy ilyen új megoldást hordoz az F-Secure Client Security 7 szoftvere, amely védelmet nyújt az egyre növekvő számú fenyegetések, s a rejtett betolakodók ellen is.
Kapcsolódó cikkek
- Világméretű zombitámadás
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- A vállalati csaló profilja
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Feltörték a Citibank billentyűzet-titkosítását
- Állítólag 5 millió e-mail tűnt el a Fehér Ház hivatalos levelezéséből
- Javítatlan Windows DNS hibával élnek vissza
- Az F-Secure új domainnel tenné biztonságossá a pénzügyi weblapokat
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.