Grepton: új szakmai vezérigazgató-helyettes

OTS - Cégvonal, 2007. január 22. 19:01
2007. január 1-jétől Matlák Tamás irányítja a Grepton Informatikai Zrt. szakmai területeit.
Feladata a cég teljes szolgáltatási portfolióját kiszolgáló szakmai tevékenység irányítása és annak továbbfejlesztése a stratégiában megfogalmazott célok elérése érdekében. Ezen belül legfontosabb feladatai közé tartozik a további stabil növekedést támogató szakmai szervezet és működés irányítása, a Grepton Service Center szolgáltatási portfoliójának kiterjesztése, valamint mindazon képességek kialakítása, amelyek segítségével a Grepton képessé válik mind műszakilag, mind szervezetileg nagymértékben összetett projektek megvalósítására.

A 45 éves, villamosmérnöki végzettséggel és informatikai doktorátussal rendelkező szakember az MTA SZTAKI-ban kezdte pályáját, majd a Hypermedia Systems Kft. megalapítását követően több mint tíz éven át annak vezetőjeként tevékenykedett. A Greptonban, ahol 2002 óta dolgozik, mindeddig az igazgatóság tanácsadójaként vett részt a cég irányításában. Az elmúlt év végén szerepet vállalt a Grepton következő időszakra szóló stratégiájának kidolgozásában, melynek megvalósításába most vezérigazgató-helyettesként kapcsolódik be.

Matlák Tamás nős, két gyermek édesapja. Angolul és németül beszél. A Magyar Outsourcing Szövetség elnökségi tagja, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagja. Szabadidejét legszívesebben sportolással, utazással, zenehallgatással és filmnézéssel tölti.
Kulcsszavak: Grepton

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52