48 százalékkal esett a Motorola profitja a negyedik negyedben
A Motorola korábban már profitfigyelmeztetést adott ki, emögött elemzők árháborút sejtettek. Az elemzők ekkor 25 centre csökkentették egy részvényre eső eredményvárakozásukat.
A cég az utolsó negyedben 66 millió mobilkészüléket adott el, 23 százalékkal többet, mint a harmadik negyedben, és 48 százalékkal többet, mint 2005 utolsó negyedében, de úgy vélik, hogy a földrajzi eloszlás és a termékszerkezet nem volt jó, ezért a forgalom elmaradt a várttól.
A cég ugyanakkor a negyedben közel 1 százalékkal, 23,3 százalékra növelte világpiaci részesedését és továbbra is második a piacvezető Nokia mögött.
Elemzők szerint a Motorola profitfigyelmeztetése és csökkenő profitja arra vall, hogy árháború bontakozott ki a nagy nemzetközi gyártók között, és megszenvedik annak árkövetkezményét is, hogy a túlérett nyugati piacok után most a kevésbé telített, felzárkózó, elsősorban ázsiai piacok megdolgozása van soron, olcsóbb készülékekkel. Emiatt az értékesítés mennyiségben gyorsan nő, de az árak és a haszonkulcsok szerényebbek. A finn Nokia, a világ legnagyobb gyártója októberben maga is jelezte, hogy piacszerzés végett csökkenti árait.
A Motorola adózott eredménye a harmadik negyedévben 45 százalékkal kisebb volt a 2005-ös harmadik negyedévinél: 968 millió dollárt, részvényenként 39 centet ért el az egy évvel korábbi 1,75 milliárd dollár, részvényenként 69 cent helyett.
A bevétele 17 százalékkal 10,6 milliárd dollárra bővült az egy évvel korábbi 9,05 milliárd dollárhoz képest, de jóval elmaradt a piaci előrejelzések 11,07 milliárd dolláros átlagától.
Kapcsolódó cikkek
- 4000 főtől válik meg a Motorola
- További 4 ezer állás megszüntetését jelezte a Motorola
- Új Razr pengemobilok a Motorolától
- Motorola mobiltelefonok mozifilm-lejátszással
- Motorola mobilkijelző napelemekkel
- Létszámcsökkentés a Motorolánál
- LCD panelbe épített napelem
- Veszteség és alacsonyabb bevétel a Motorolánál
- Új Motorola tömegtelefonok
- Szélenergiával működő mobil bázisállomás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.