GVH 2006: 11,4 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a hivatal
Nagyszámú és a piaci szereplők magatartásának befolyásolásában fontos csoportot képviselnek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos eljárások (e téren mindösszesen 1,77 milliárd Ft bírságot szabott ki a hivatal). A távközlési területen a vezetékes és a mobil telefontársaságokat (Magyar Telekom, T-Mobile, Pannon GSM) több alkalommal is eljárás alá vonta a hivatal megtévesztő reklám közzététele miatt, a jogsértések megállapítása mellett bírság kiszabására is sor került.
Erőfölénnyel való visszaélés (1,16 milliárd forint bírság mindösszesen) miatt jelentős, 150 millió forintos, bírságot kapott a Hungarotel,amely úgy élt vissza erőfölényével, hogy hálózatában indokolatlanul korlátozta közvetítő szolgáltató választását a hangszolgáltatások tekintetében. Az idén különösen sok olyan üggyel foglalkozott a GVH, melyek során az internet szolgáltatók magatartását vizsgálta. Az erőfölénnyel való visszaéléses GVH ügyek közül kiemelendő a Magyar Telekom ADSL-modem leszerelési gyakorlatát vizsgáló eljárás, amelynek során a versenyhatóság jogsértést állapított meg, ám bírságot nem szabott ki.
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
- Húszmilliós bírság a Pannonnak - megtévesztő reklámokért
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- GVH: 16 milliós bírság a Pannonnak
- Újabb elmarasztalás, ezúttal bírság nélkül
- GVH: 100 milliós bírság a Magyar Telekomnak
- GVH: Másfélmilliárdos bírság az IBM, ISH, SAP cégeknek kartellezésért
- Közel 170 millió forintos GVH-bírság az Elektro Computerre és három bankra
- GVH: hárommilliós bírság a Notebook.hu-nak
- Hárommilliós bírság megtévesztő reklám miatt a Hungarotelnek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.