Egyesülhet a Nokia és a Siemens hálózati részlege

Milkovits Gábor, 2006. november 15. 21:26
Az Európai Bizottság engedélyezte a Nokia és a Siemens hálózati eszköz üzletágainak egyesülését, mivel a 25 milliárd eurós üzlet az uniós testület szerint nem hat majd károsan a piaci versenyre.
Az ily módon zöld utat kapott Nokia Siemens Networks elnevezésű vállalat fele-fele részben lesz a két tulajdonos kezében, és teljes egészében felöleli majd azok jelenlegi hálózati infrastruktúra ágazatait. A 25 milliárd euró értékű eszközt érintő intézkedés nem jár majd tényleges pénzmozgással. Az ügylet lezárultát követően az egyesített cég a harmadik lesz az európai piacon, a vezető Ericsson, illetve az Alcatel-Lucent után. Ráadásul más jelentős vállalatok is vannak még az ágazatban, így az EB álláspontja szerint a szolgáltatók továbbra is elegendő versenyképes alternatíva közül választhatnak majd. Az egyesített céget a Nokia elsősorban mobiltelefonos, a Siemens pedig inkább vezetékes hálózati infrastruktúrákkal és technológiákkal gazdagítja majd. A vezérigazgatói tisztséget a Nokia, a pénzügyi igazgatóét pedig a Siemens embere látja majd el.

A tervek szerint az egyesítés után mintegy 9 ezer embert bocsátanak el a két cég hálózati részlegeitől, amitől, más intézkedésekkel együtt, 2010-ig évi 1,5 milliárd euró megtakarítást remélnek. Az idei várható összesített bevételeket 16 milliárd euróra teszik a szakértők.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36