Obermann a Deutsche Telekom élén
Ricke távozása már hónapok óta a "levegőben lógott". Az eddigi elnökre augusztus óta különösen nagy nyomás nehezedett, akkor ugyanis kénytelen volt beismerni, hogy túlbecsülte a németországi növekedési esélyeket. A nyereséggel kapcsolatos kilátások leszállítása zavart okozott a Telekom-részvények árfolyamában, s ettől kezdve a felügyelő tanácsban mind többen kérdőjelezték meg vezetési képességét.
A vállalat 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál.
Sajtóértesülések szerint Klaus Zumwinkel, a felügyelő bizottság elnöke a két legnagyobb részvényessel, a német állammal (32 százalék) és a Blackstone amerikai befektetési alappal (4,5 százalék) folytatott egyeztetés alapján a hét végén ajánlotta fel a tisztségét Obermann-nak, aki elfogadta a felkérést. Obermann 2002 óta vezette a T-Mobile-t, amelyet a Deutsche Telekom eladásainak és nyereségének hajtóerejévé tett.
A DT az év eleje óta több mint másfél millió ügyfelet veszített a vezetékes telefonszolgáltatás piacán Németországban. Obermanntól most mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatás újbóli fellendítését, és a szolgáltatások minőségének javítását várják.
A Deutsche Telekom új vezetője első nyilatkozatában a vállalat előtt álló kihívásokkal való megbirkózást, továbbá a részvények árfolyamának növelését nevezte legfőbb feladatának. Hangoztatta ugyan, hogy - mint fogalmazott - a keretfeltételek továbbra is nehezek maradnak, de annak a nézetnek adott hangot, hogy a szükséges technológiai változásokban megfelelő esélyek rejlenek.
Obermann nem nyilatkozott a konszern vezetősége által korábban tervezett, nagyarányú elbocsátásokról, amiről hónapok óta folynak a tárgyalások a szakszervezetek és a felügyelő tanács között. Elemzők szerint ugyanakkor a leépítések elkerülhetetlenek lesznek.
Értesülések szerint a vállalat vezetésében a közeljövőben további jelentős változások várhatók.
Kapcsolódó cikkek
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.