Ha nem mérjük, nem is értjük
A szemináriumi előadások az ITIL alapú szolgáltatásmenedzsment-rendszerek alkalmazásával, fejlesztésével, a felmerülő tapasztalatokkal foglalkoztak, és ezek mérésével elérhető javítási lehetőségekkel.
A konferencia melletti kiállításon az Avnet Technology Solutions Kft. bemutatta az OpTier CoreFirst tranzakciókezelő rendszert is. Az CoreFirst rendszer az IT infrastruktúrában az üzleti folyamatok feltérképezésére, válaszidők és processzor felhasználás mérésére kifejlesztett szoftver.
A konferenciát a szervezet hivatalos közgyűlése előzte meg, ahol Sarkadi-Nagy István, az itSMF Magyarország elnöke ismertette az elmúlt időszak eredményeit, a fórum hazai és nemzetközi helyzetét. A szervezet beszámolója után kiemelt hangsúlyt kapott az ITIL új verziójának fejlesztése illetve a koncessziós tender nyomán kialakult változások.
A közgyűlésen többek között Oroszi Norbertet választották meg az itSMF új elnökségi tagjának, megszavazták a magyar terminológia ingyenes terjesztését - melyhez szponzori támogatást várnak -, valamint döntöttek az ISO 20000 IT Service Management magyarországi honosításáról. Ez nagy előrelépés jelent a hazai IT piacnak, ahol 2005 óta a MSZE 15100 jelű előszabvány már elérhető volt Magyarországon.
A színvonalas esemény - amelynek non-profit sajátossága, hogy a részvételi díjat önkéntes alapon lehetett fizetni - nagy érdeklődést keltett az IT szakmán belül. A konferencián közel 140 fő vett részt, amelyből kilencven fő volt az „önként fizető”, és ötven fő volt az ingyenesen regisztráló résztvevő.
Az eseményen Tornyossy Gábor (HP/MOL), Suba Péter(Getronix), Jungbauer József és Schultz Péter(KELER/Alphanet), Almási József(ICON/Friesland), Tild Attila(IBM/FHB), Gelei Péter és Kiss Gergely (ING) tartottak figyelemfelkeltő előadásokat.
A konferencia megszervezéséhez hozzájárult az Avnet szakmai és anyagi támogatása. A cég képviseletében Timár Tibor mutatta be a Magyarországon újonnan piacra lépett OpTier CoreFirst rendszert és adott információkat a termékről, hozzá kapcsolódó disztribúciós szolgáltatásokról.
Kapcsolódó cikkek
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.