Interoute: túlteljesült a tavalyi árbevétel már 2006 első félévében
A közleményből kiderül az is, hogy az Interoute hálózatát folyamatosan fejleszti, s így a cég vezetői hasonló eredményekre számítanak a jövőben is.
A Renesys független elemzése szerint augusztusban az Interoute IP hálózatának növekedése volt a leggyorsabb a világ összes internetszolgáltatója közül - emeli ki a közlemény.
Az Interoute Európa legkiterjedtebb és legnagyobb kapacitású távközlési, 35 ezer kilométer hosszú optikai hálózatának tulajdonosa. A vállalatnak összesen 14 ezer előfizetője van, szerverparkja ázsiai megrendelőket is kiszolgál, köztük állami szervezeteket, egyetemeket és kutatóintézeteket. A világ öt legnagyobb zenei kiadója közül három, az EMI, a Warner és BMG az Interoute digitális médiaplatformját használja - áll a közleményben.
Az MTI korábbi híradása szerint a társaság Európában és Észak-Amerikában összesen 20 országban nyújt például távközlési, bérelt vonali, valamint nagysebességű internetes és adatátviteli szolgáltatásokat, és 65 városban több mint 200 hálózati hozzáférési pontot kapcsol össze.
A 750 dolgozót alkalmazó, 26 regionális irodát fenntartó Interoute az elmúlt három évben mintegy 2,5 milliárd eurót költött a szinte teljes Európát lefedő telekommunikációs hálózatának kiépítésére.
Az Interoute az elmúlt évben 86 millió euró bevételt ért el, míg az idei terv 175 millió euró. A vállalat a Sandoz Family Foundation többségi, illetve a Dubai Holding kisebbségi tulajdonában van.
Kapcsolódó cikkek
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.