A Deutsche Telekom lezárta részvény-visszavásárlási akcióját
A Deutsche Telekom AG adózás utáni eredménye 14 százalékkal visszaesett az év második negyedében a vonalas telefonszolgáltatásban elszenvedett veszteségek miatt. A társaság lefelé módosította az idei évre és 2007-re vonatkozó bevétel-és eredményprognózisát az élesedő versenyre való hivatkozással.
Az április-június közötti időszakban a Deutsche Telekom nyeresége 1,01 milliárd euró volt szemben a múlt év azonos időszakának 1,17 milliárd eurós eredményével. Az árbevétel 2,6 százalékkal 15,1 milliárd euróra emelkedett a múlt év második negyedévének 14,7 milliárd eurós forgalmáról. A forgalombővülés a nemzetközi értékesítés 12,3 százalékos ( 6,9 milliárd euróra történt) felfutásának tulajdonítható elsősorban. A társaság németországi forgalma 4,4 százalékkal 8,1 milliárd euróra esett az egy évvel korábbi 8,5 milliárd euróról.
Európa legnagyobb távközlési társasága mind a hazai, mind pedig a nemzetközi távközlési cégek erősödő versenyére hivatkozva az idei, adózás előtti eredményre vonatkozó várakozását 19,2-19,7 milliárd euróra szállította le a korábban megcélzott 20,2-20,7 milliárd euróról.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
- Már politikusok is követelik a Deutsche Telekom-konfliktus megoldását
- Kedden 16 ezren sztrájkoltak a Deutsche Telekomnál
- Kiszélesedett a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Péntektől sztrájk a Deutsche Telekomnál
- Deutsche Telekom - erőteljes első negyedévi profitcsökkenés
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.