Jó negyedéves eredményekről számolt be a NEC és a Matsushita
Az április-júniusi első negyedév üzemi eredménye 65,12 milliárd jen (556,2 millió dollár) lett a tavalyi 46,02 milliárd jen után. Az idei kilenc éve a legmagasabb első negyedéves eredménye a konszernnek. Értékesítési árbevétele 4,3 százalékkal 2,14 ezer milliárd jenre emelkedett. A negyedéves eredmény azonban elmaradt a Reuters Estimates által megkérdezett nyolc brókerház előrejelzéseinek 78,7 milliárd jenes átlagától.
A Matsushita plazma és LCD képernyős tévékészülékeinek értékesítése 60 százalékkal, 182,6 milliárd jenre, digitális fényképezőgépeinek forgalma pedig duplájára, 43,8 milliárd jenre emelkedett. A Matsushita kesztyűt dobott a profi fényképezőgépeket gyártó Canon és Nikon vállalatoknak is: az elmúlt héten mutatta be első profi kivitelű digitális tükörreflexes fényképezőgépét.
A negyedév folyamán csökkent a lapképernyős tévék ára, ezt azonban a Matsushita forgalomnövekedéssel képes volt és képes lesz ellentételezni. Plazmaképernyő-panel termelési kapacitását 50 százalékkal növelte a negyedévben. Az idén négymillió darabra meg kívánja duplázni plazmatévé értékesítését. Az átlagos árcsökkenést 10 százalékra tudta mérsékelni azzal, hogy a termelés súlypontját a nagyobb értékű és nagyobb haszonkulcsot hordozó nagyméretű plazmatévékre helyezte. A negyedév folyamán a plazmatévé árak 20 százalékkal estek a világpiacon.
Első félévi üzemi eredmény előrejelzését 190 milliárd jenre emelte a korábbi 171 milliárdról a nyersanyag árak és az olajár emelkedése, valamint az egyre élesedő árverseny dacára is, pontosan a digitális fényképezőgépek és a lapképernyős tévék élénk keresletére hivatkozva. Teljes évre vonatkozó előrejelzését azonban nem emelte meg, hanem megerősítette az áprilisi keltezésű prognózisában szereplő 450 milliárd jenes szinten. Ez elmarad a Reuters Estimates által megkérdezett 17 brókercég 488,6 milliárd jenes előrejelzési átlagától.
A Hitachi és a Toshiba után harmadik legnagyobb japán elektronikai konszern a NEC meglepetésre pozitív üzemi szintű eredménnyel zárta az első negyedévet, holott veszteséget szenvedett el mobiltelefon-készülék üzletágában. A jó eredményt a távközlési és más egyéb üzletágaiban elért forgalomnövekedéssel magyarázta.
A NEC megerősítette éves előrejelzését eredményének 36 százalékos növekedéséről. Éves üzemi eredményét eszerint változatlanul 130 milliárd jenre teszi, összhangban a Reuters Estimates által megkérdezett 17 elemző előrejelzéseinek átlagával, szemben a tavalyi 96,4 milliárd jennel.
A NEC erős konkurenciaharcnak van kitéve a mobil készülékek és áramkörök piacán, ezért egyre inkább szerver üzletágára támaszkodik. A veszteséges mobiltelefon üzletág miatt le kívánja építeni külföldi mobiltelefon-értékesítési tevékenységét és kizárólag a belföldi piacra összpontosítja tevékenységét, ahol folyamatosan nagy kereslet mutatkozik az éppen legújabb modellek iránt.
Az új modellek tervezési költségeinek csökkentése érdekében tárgyalásokat folytat a Matsushita Electric Industrial Co.-val közös mobiltelefon-vállalat létesítéséről.
A NEC részvénye 1,73 százalékkal emelkedett a tokiói tőzsdén az eredményadatok közzététele előtt. A negyedév folyamán a részvény árfolyama 26 százalékot esett, míg a tőzsde IELEC elektronikus berendezés gyártókat követő alindexe mindössze 7,5 százalékot. A Matsushita részvényének árfolyama 7,6 százalékkal esett a negyedév folyamán, összhangban a szektorindex csökkenésével.
Kapcsolódó cikkek
- Tartósabb Panasonic képszenzor
- Elektronika - a japán cégek szépen növelték profitjukat
- Vállalatkonszolidáció a NEC-nél
- Jövőre speciális internet tv-készülékek Japánban
- Közös WCDMA mobiltelefonos céget alapít a Matsushita az NEC és a Texas Instruments
- 103"-es HD-ready Matsushita plazmaképernyő
- Külön Blu-ray optikai meghajtók júliustól
- Még áprilisban leszállítja a Matsushita az első PC Blu-ray-meghajtókat
- Matsushita: ősszel jelenhetnek meg Európában az első Bluray lejátszók
- A Panasonic építi a világ legnagyobb PDP panel gyárát
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.