Nőtt a France Télécom eredménye az első negyedben
A mind élesebb piaci versenyre hivatkozva azt közölték, hogy az idén előbbre hoznak néhány későbbre tervezett új beruházást, és ez 1-2 százalékponttal csökkenti a társaság nyereségrátáját. Az árbevétel-növekedés a korábban előre jelzettnél kisebb, 2 százalék körüli lesz az idén.
A vállalatnál egyelőre nem közölték, hogy melyik üzletágban vannak nehézségei, elemzők szerint a problémák széleskörűek. Emlékeztetnek arra, hogy a vezetékes és mobilszolgáltatók Európa szerte nagy kihívásokkal találják szembe magukat: a folyamatosan megújuló technológiával, az éles versennyel, a piacszabályozó hatóságok folyamatos árcsökkentésével.
A cég 5,71 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 89 százalékkal többet a 2004-es 3,02 milliárdnál. Az eredmény meghaladta az elemzők átlagosan 5,19 milliárd eurós várakozását, de a sikert 1,4 milliárd eurónyi egyszeri tétel segítette vagyoneladásból, szerzemények, köztük a spanyol Amena mobilszolgáltató első szerepeltetéséből a csoportmérlegben, továbbá az adósságszolgálat olcsóbbodásából. A cég tartja az egy eurós osztalékígéretét tavalyról, csak az idei évi után várható emelés, 1,20 euróra.
A cég 8,5 százalékos létszámcsökkentést tervez, 17 ezer munkahelyet akar megszüntetni három év alatt, további költségcsökkentés végett. Az állásokból 16 ezret Franciaországban számolnak fel, közölték ugyancsak kedden.
Az üzemi eredmény 11,28 milliárd euróra gyarapodott 9,31 milliárdról, a pénzforgalmi többlet (EBITDA) tavaly 2,8 százalékkal 18,416 milliárd euróra nőtt 17,923 milliárdról, a bevétel 6,2 százalékkal 49,04 milliárd euróra emelkedett a 2004-es 46,16 milliárdról. A szerves forgalomnövekedés 2,5 százalékos volt. Úgy vélik, Európában nincs szükség újabb részlegvásárlásokra. Idén 7 százalékos bevétel-növekedést várnak a csoportnál.
A vezetékes szolgáltatás bevétele tavaly 14,4 százalékkal 23,5 milliárd euróra nőtt, a mobilszolgáltatásé - lényegében a csoporthoz tartozó, brit-francia Orange mobiltársaságé - 16,8 százalékkal 9,8
milliárd euróra emelkedett, összehasonlítható alapon azonban fordított volt a gyarapodás üteme: 7,4 százalék, illetve 6 százalék. A mobilszolgáltatás bevétel-növekedése lényegében az ügyfélszám 5,6 százalékos bővüléséből származott.
A csoport nettó adóssága 47,846 milliárd euró volt az év végén, 4 százalékkal kevesebb a 2004 végi 49,822 milliárdnál.
A vállalati megoldásokkal foglalkozó részleg bevétele 5,5 százalékkal 7,785 milliárd euróra csökkent.
A francia kormány tavaly májusban 8 százalékot értékesített a France Télécomból gyorsított eljárással, intézményi befektetőknek, 4,5 milliárd euróért.
Egy korábbi eladás nyomán a francia állam részesedése tavaly szeptemberben csökkent 50 százalék alá a France Télécomban, és most már csak 33,1 százalékos benne a közvetett és a közvetlen állami részesedés. Azonban a kormány továbbra is "jelentős részvényes" akar maradni középtávon.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- A dolgozók jelentős része sztrájkolt a France Telecomnál a tervezett létszámcsökkentések miatt
- Sztrájk a France Telecomnál a tervezett létszámcsökkentések miatt
- A France Télécom 22 ezres leépítést tervez
- France Télécom: csak 3,5 százalékkal nőtt a széles üzemi eredmény
- A France Télélecom forgalmi figyelmeztetése megrázta a piacokat
- A France Télécom-é 6,4 milliárd euróért a spanyol Amena mobilszolgáltató
- Az ágazati átlagra duplázza osztalékát a France Telecom
- A France Telecom megveszi a Cable & Wireless-t?
- A France Télécom eladta Mobilcom-részesedését
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.