A Hewlett-Packard nyerte az ITDH közbeszerzési pályázatát
Az ITDH informatikai fejlesztésének előkészítő munkálatait követően 2006. január 16-án jelent meg a nyílt közbeszerzési eljárás megindítására vonatkozó ajánlati felhívás.
A pályázaton öt informatikai fejlesztésekkel foglalkozó vállalat vett részt. A fejlesztés célja egyebek mellett egy CRM (Customer Relationship Management) rendszer létrehozása, dokumentum- és tudásmenedzsment-rendszer bevezetése, valamint a komplex vállalati portál megújítása.
A pályázat nyertese a HP Magyarország Kft., mellette a Montana Rt. és a Sense/Net Kft. a két legfontosabb alvállalkozó.
Az ITDH közleménye szerint az ügynökség a 2004. év során a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében, az EU Strukturális Alapok részfinanszírozásával megvalósuló proaktív beruházásösztönzési programot indított.
A program fő célja a magyar ipar nemzetközi versenyképességének javítása, a magas hozzáadott-értékű szolgáltatások meghonosítása, az európai regionális hatáskörrel rendelkező vállalati szolgáltató központok betelepülésének támogatása, a megtelepedett külföldi cégek integrálása a magyar gazdaságba, bővítéseik fokozása és általuk a hazai beszállítói háttéripar fejlesztése. A program keretében kerül sor az ITDH informatikai rendszerének fejlesztésére.
Kapcsolódó cikkek
- Új műszaki tanácsadó a HP ProCurve Networking Üzletágnál
- Bemutatkozott a HP Magyarország ProCurve Networking üzletága
- Hegedüs Gábor a HP Magyarország új vezetője
- HP - nyomtatás, képalkotás: erősebb piaci pozíció, stagnáló bevétel
- HP viszonteladói évértékelő
- Új üzletágvezető a Hewlett-Packardnál
- Új indirekt értékesítési igazgató a HP-nál
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Új vezető a HP Magyarország személyi számítógépek üzletágában
- Átfogó piackutatás a magyarországi infokommunikációs szállítói piacról
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.