A Symantec első EMEA alelnökévé nevezte ki John Brigdent
„Lindsey Armstrong tehetséges értékesítési vezetőként az elmúlt 11 évben elkötelezetten szolgálta és segítette sikerre a céget” – jelentette ki Kendra. „Nagyra becsülöm az elmúlt évi vezetői teljesítményét és azt, hogy a pénzügyi év zárásáig tovább viszi a munkát.”
Kinevezését megelőzően John Brigden a Symantec első alelnöke és általános jogtanácsosa volt. A Symantec-hez 2005 júliusában, a VERITAS Software-rel való egyesüléskor került. A VERITAS-nál Brigden első alelnökként, általános jogtanácsosként és titkárként az összes jogi ügy, köztük az értékesítési és szolgáltatási ügyletek, a törvényi megfelelés és a vállalatirányítás, a szellemi javak, a stratégiai szövetkezés, a peres ügyek, valamint az egyesülés és a felvásárlás felelőse volt.
Mielőtt a VERITAS-hoz került volna, a szakember számos értékesítési, jogi és általános vezetői posztot töltött be gyorsan fejlődő, illetve nagyvállalatoknál, így a Shutterfly, Inc. internetes digitális fényképkidolgozó cégnél és a nagyteljesítményű számítástechnika éllovasának tekintett Silicon Graphics, Inc.-nél.
Műszaki tudását a Rockwell International-nél és a General Motors Corporation-nél bizonyította. Jogi pályája a bonyolult licencügyletekkel, trösztellenes és szellemi tulajdonnal kapcsolatos pereket vivő magánpraxissal kezdődött.
Brigden kitüntetéssel doktorált jogból a Georgetown University Jogi Központjában, illetve szintén kitüntetéses villamos-üzemmérnöki oklevelet kapott a Purdue Egyetemen.
John Brigden munkahelye az Egyesült Királyságban található Green Park-ban lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezetők irányítják a magyar Avnetet
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- EDS: változás a kommunikációban
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- Új ügyvezető az EMC Magyarországnál
- Új szolgáltatási üzletág vezető a Fujitsu Siemensnél
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A SteelSeries bővíti a gaming életmódhoz tervezett Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.