Két magyarországi alapítványt támogat idén a Microsoft
Magyarországi szervezetek 2004-ben és 2005-ben is sikeresen pályáztak az UP-támogatásért, idén pedig két szervezetet tartottak érdemesnek a támogatásra. A Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért –Tudásközpont elnevezésű projekt célja, hogy megkönnyítse a romák munkaerőpiacon történő elhelyezkedését. A Microsoft támogatásával az alapítvány hatékonyabb számítástechnikai oktatásban tudja a programban résztvevőket részesíteni. A projekt első részében a résztvevők alapfokú számítástechnikai képzésben részesülnek, rövid tréningsorozat keretében. A második részben a résztvevők távoktatásban készülnek a vizsgákra: Interneten megkapják a tananyagot, aminek megtekintéséhez ingyen használhatják a központban található számítógépeket. „Az Unlimited Potential program révén valóban eddig példa nélküli lehetőségek nyílnak meg a magyarországi romák felzárkóztatása előtt. Nem csupán a támogatás mértéke miatt jelentős a Microsoft segítsége, hanem amiatt is, hogy a szoftverek folyamatosan képesek megteremteni a tevékenységünk alapját” – mondta Axtom-Varga Gábor. a Tudásközpont projektvezetője.
Fogyatékosok Esélye Közalapítvány (FOKA) projektjének célja, hogy az intézményi források segítségével fejlesszék a fogyatékos emberek számítástechnikai tudását. A képzés lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy egyéni időszükségleteik és igényeik szerint tanuljanak. A program során szerzett informatikai ismeret nagyban elősegítheti a fogyatékossággal élők elhelyezkedését a munkaerőpiacon, ezáltal növelve a társadalmi integráció esélyét. „A csúcstechnológiák révén megnyílt az esélye a fogyatékkal élőknek is, hogy megfelelő tevékenységet találjanak, azt folyamatosan végezzék és ezzel hasznos tagjaivá váljanak a társadalomnak” – mondta dr. Tausz Katalin, a FOKA elnöke.
„A technológiai képzés jótéteményei messze túlmutatnak az egyéneken, akik a központokban a kurzusokat látogatják: teljes családok, vállalkozások és közösségek szociális és gazdasági lehetőségeit javítják” — mondta el Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. „Örülök, hogy anyavállalatunk idén is támogatásra méltónak talált két magyar pályázatot. Úgy vélem, mindkét kezdeményezés révén valóban azokhoz az emberekhez sikerül eljuttatnunk a technológiát, akik a lehető leginkább rászorulnak erre.”
Az UP program teljes körű ismertetése UP és a támogatásokat elnyertek felsorolása az alábbi internetes címen található meg: http://www.microsoft.com/mscorp/citizenship/overview/uprecipients.asp.
A Microsoft és a Budapesti Politechnikum Alapítvány a tavalyi pályázat kapcsán kiadott közös közleményét itt olvashatja: http://www.microsoft.com/hun/news/050322_hir02.mspx
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért
- Díjeső az XAPT-nak
- Újabb Microsoft elismerés a rEVOLUTION-nek
- Értelmileg akadályozott gyermekeket támogat a KÜRT
- Microsoft díjeső az Atigrisnek
- ABESSE, a legkompetensebb Microsoft partner
- A Microsoft Magyarország legsikeresebb nagyvállalati partnereit díjazta
- Újabb részletek: Szabadalmi megegyezést is bejelentett a Microsoft és a Novell
MRT Mixer 4.0
A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására.
K&H: Kate tiszta nyereség
Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.
Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására.