Tavaly a harmadik helyre lépett előre a Lenovo a világpiacon

Milkovits Gábor, 2006. február 26. 09:10
Az iSuppli piackutató cég legfrissebb adatai szerint a kínai Lenovo 2005-ben a harmadik legnagyobb PC-gyártóvá lépett elő a világpiacon.
Az első két helyet továbbra is a Dell és a Hewlett-Packard foglalta el tavaly, 17,2, illetve 14,7%-os részesedéssel, ami azt jelenti, hogy 2004 óta tovább nőtt a két cég közötti különbség (3,7 millió eladott PC-ről 5,5 millióra). A Lenovo ugyanakkor mintegy négy helyet előrelépve a piac 6,4%-át szerezte meg 2005-ben, amiben nyilván szerepet játszott az IBM PC-üzletágának felvásárlása is. A kínai gyártó igen impozáns mértékben, 4,3 millióról 13,9 millióra, vagyis 222,9%-kal növelte személyi számítógép-eladásait egy év alatt. A negyedik helyen a tajvani Acer végzett 9,6; az ötödiken pedig a Fujitsu-Siemens 8 millió eladott PC-vel.

A piackutató adatai alapján a tavalyi utolsó negyedévben 14.7%-kal több személyi számítógépet értékesítettek, mint a harmadikban, és 18,7%-kal többet, mint egy évvel korábban. Az iSuppli prognózisa szerint idén tovább folytatódnak majd a kedvező folyamatok és a teljes éves gyarapodás a piacon 11,6%-os lesz. A legfontosabb változásoknak a többmagos processzorok további terjedése, illetve a Windows Vista operációs rendszer megjelenése számítanak majd az idén.

Kulcsszavak: +céginfo Lenovo

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Adobe DNG Converter 16.3

A program segítségével a manapság népszerű digitális fényképezőgépek nyers képfájljait konvertálhatjuk át a sokak által támogatott DNG (Digital NeGative) formátumba.

2024. május 26. 12:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17