Változik az üzemeltetési szoftverszállítók toplistája?
A Gartner-vélemény: a BMC Software potenciális kivásárlási célpont, és ilyen módon valószínűleg eltűnik a "négy nagy" közül. A Gartner megítélése szerint a BMC a "kérők" széles köre számára lehet izgalmas célpont emiatt, valamint és az ehhez társuló szerény piaci tőkésítettség okán, és mert készpénzben és készpénznek megfelelő eszközökben több mint egy milliárd dollárt tart, továbbá meglehetősen versenyképes termékpalettát kínál.
A HP OpenView családja lesz valószínűleg a másik vállalat, amelyik eltűnik ebből a körből, viszont ők más okból. A HP nem kivásárlás (vagy a HP részéről a befektetés felszámolása) miatt tűnik el a "négy nagy" közül, hanem mert megelőzi egy gyorsan növekvő versenytárs. Az elemző cég azt is kiemeli, hogy a HP vezérigazgatója, Mark Hurd a Gartner 2005-ös őszi szimpóziumán még úgy nyilatkozott, célja az ágazati vezető szerep megszerzése ezen a területen.
A Symantec valószínűleg tovább bővíti majd az IT operációs menedzsmentszoftver kínálatát, és ezzel feltehetően kiüti a HP-t a "négy nagy" közül.
Az EMC is olyan versenytárs, akit érdemes szemmel tartani: menedzsment- és adattárolási szoftvereivel körülbelül 600 millió dolláros árbevételt ért el 2005-ben (amibe nem számítjuk bele a tartalomkezelést és a virtualizációt). A Gartner véleménye szerint az EMC fejleszti majd befektetéseit egyéb IT operációs menedzsmentszoftver piacokon is.
A Microsoftról, az Oracle-ről és az SAP-ról az a vélemény, hogy rendelkeznek a kellő pénzügyi erővel ahhoz, hogy komoly kihívók legyenek ezen a piacon, hiszen céljuk, hogy a menedzsmenttechnológiát a saját ökoszisztémáik teljes üzemeltetési költségének csökkentésére használják (illetve, hogy a szoftverrel kapcsolatos jövedelemgeneráló lehetőségeiket új piacok meghódításával bővítsék).
A "négy nagy" termékeit biztonságos befektetésnek ítéli mindenki a szállítók pénzügyi ereje, támogatási kapacitásai és egyéb tényezők miatt. Ez a benyomás ugyanakkor eddig is és ezután is hamis volt és marad. Mint minden más vállalkozás, úgy ezek a vállalatok is azon igyekeznek, hogy pénzügyi helyzetüket minél jobban maximalizálják azáltal is, hogy megszabadulnak a nyereségességüket nem támogató termékektől. Ez a folyamat felgyorsult az elmúlt néhány évben, mivel a szállítók mindegyike folyamatosan küzd a költségek és az előnyök egyenletének mindkét oldalával.
Ha a "négy nagy" közül valamelyik eltűnik, ennek vajon mi a következménye a termékek szempontjából? Az erős termékek valószínűleg életben maradnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a piacvezető termékek (amilyenek a BMC és a HP portfoliójában szerepelnek) a konszolidálódó környezet ellenében is megteremtik saját piacukat. Éppen ezért az erős termékek túlélik a tulajdonos váltást illetve a piaci rangsorban az előkelőbb helyezés elvesztését. Ugyanakkor a nem versenyképes termékek migrációra vannak ítélve. Az ilyen termékek esetében a vevőknek készenléti tervekkel kell rendelkezniük.
A Gartner azt tanácsolja, hogy a vállalkozások továbbra is a jelenlegi "négy nagytól" vásároljanak, de számítaniuk kell a jövőben bizonyos piaci változásokra, és ezért javasolt, hogy biztonsági terveket készítsenek.
Kapcsolódó cikkek
- "Reflexekkel" bíró autókon dolgozik az IBM
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak
- Az IBM és a HP uralja a szerverpiacot
- IBM, Samsung, Chartered, Freescale, Infineon együttműködés a csipfejlesztésben
- Elegendő sávszélesség a teljes iTunes katalógus letöltéséhez 60 másodperc alatt
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- Következő generációs IBM Unix szerverek kedden
- Első IBM Power6 tesztek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.