SCI-Network: szinten tartás több lábon állással

Kovács Attila, 2005. november 22. 14:57
Szakmai napot tartott november 22-én a SCI-Network Távközlési és Hálózatintegrációs Rt. A megjelent mintegy száz résztvevő egy plenáris előadást  és két szekcióban (műszaki, üzleti) összesen további tíz előadást hallgatott meg.
Kocsis László, a SCI-Network ügyvezető igazgatója a társaság idei tevékenységét és eredményeit értékelve, a következő megállapításokat tette. Megvalósulóban van az idei év célja, a szinten tartás (1 milliárd forintot meghaladó árbevétellel), stabil 27-fős létszámmal. A meghatározó tevékenységek között található a hálózati infrastruktúra szállítás, rendszerintegráció, saját fejlesztések (ADSL mérőrendszer, vezeték nélküli hálózat menedzselése, komplex menedzsment rendszerek) és az outsourcing (ADSL előfizető telepítés, szolgáltatói rendszer-üzemeltetés támogatása, vállalati LAN/WAN/IT/biztonsági rendszerek üzemeltetés-támogatása). 2005-ben a fontosabb referenciák között újként található a CHS Magyarország (IP telefon és VoIP rendszer), valamint a Damovo (IP LAN infrastruktúra tervezés és telepítés). A jövő év terveiben Kocsis a következőket jelölte meg kiemelt feladatnak: GVOP 4.4.2., Triple Play (ADSL2+) szolgáltatások, HotSpot-ok hw/sw támogatása, értéknövelt szélessávú internet szolgáltatások nyújtása, WiMAX a 3,5 és 5,8 GHz-es sávokban, integrált szolgáltatások különféle elérési hálózatokon, GSM-R és más vasúti alkalmazások, hálózati megoldások tervezése és kivitelezése központosított közbeszerzésben.

A szakmai napon a SCI-Network munkatársai mellett a társaság partnerei közül a Cisco (hálózatbiztonság), Zhone Technologies (Triple Play), RAD Datacomm (elérési megoldások), Alvarion(WiMAX), IMC Networks (optikai Triple Play) egy-egy képviselője is tartott előadást. Új partnernek számít az IMC Networks cég, amelynek optikai hozzáférési eszközeit, médiakonvertereit, L2 kapcsolóit és a már említett optikai Triple Play megoldásait kínálja a hazai piacon a SCI-Network.

Meghívott előadóként Grad János (NHH) tartott „RLAN, WLAN, WMAN” címmel nagy érdeklődéssel kísért előadást. Elemezte a három, pont-multipont rendszerű, közvetlen rádiós internet hozzáférést nyújtó hálózat közös és egyedi jellemzőit. Megemlítette, hogy Magyarországon is rendelkezésre áll a 3,5 GHz-es WiMAX: öt szolgáltató részére értékesítettek országos frekvencia-használati jogosultságot. A továbblépés itt az ún. másodlagos piac megnyitása lehet: az öt szolgáltató jogosult továbbadni másoknak a szolgáltatást, területi, illetve időbeni korlátozással. Távlati terv a 3,6-3,8 GHz-es sáv magyarországi megnyitása. Ebben a tartományban egyedi kijelölésre törekszik majd a hatóság – mondta Grad János.

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36