Kapsch: 640 millió eurós cseh megbízás autópályadíj-rendszer felszerelésére
Az érdeklődők sorában egyebek között a Siemens, a Kapsch, a T-Systems, az IBM, valamint a németországi üzemeltető, a Toll Collect is szerepelt. A nyertes kiválasztása 60 százalékban a megajánlott ár függvénye, 40 százalékban egyéb tényezőké, így a környezeti hatásoké, vagy a kiépítés gyorsaságáé volt.
A cseh rendszer üzembe helyezés hivatalos időpontját 2007. január 1-ben jelölték meg, de még nem eldöntött, mely járművekre terjed majd ki az elektronikus beszedési rendszer. A tervek szerint az első szakaszban 970 kilométernyi autópályára és gyorsforgalmi útra terjesztik ki a rendszert, a 2008. január 1-től kezdődő második szakaszban ez összesen 2100 kilométernyi pályára bővül. A jelenleg érvényben levő matricás rendszer 712 kilométernyi cseh autópályát és gyorsforgalmi utat ölel fel.
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező osztrák Kapsch távközlési berendezéseket, valamint vasúti, közúti irányító rendszereket gyártó cég ismét nyereséges lett a 2004/2005-ös üzleti évben a takarékossági program, és a mintegy ezer fős leépítést követően. A társaság újra vállalatfelvásárlásra készül, s nagy reményeket fűz a személyautók autópályadíj-számlázására kifejlesztett berendezés exportjától. A Kapsch egyebek mellett Csehországban és Szlovákiában pályázik a rendszer kiépítésére, eddig 30 országban száz autópályadíj-számlázó rendszert épített ki.
A családi vállalkozás a márciussal végződött 2004/2005-ös üzleti évben 353,8 millió euró árbevételre, és 18,3 millió euró üzemi eredményre tett szert, s 2002-ben még 44,2 millió volt a vesztesége. A vállalat a már meglévő magyarországi és horvátországi kutatóközpontjai mellett Oroszországban is tervez létrehozni egyet.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.