Az OKI Systems Magyarország Kft. a 2005. évi Üzleti Etikai Díj egyik nyertese

forrás Prim Online, 2005. november 15. 08:36
Az öt éve működő díj segít elterjeszteni a hazai gazdasági szereplők körében a társadalmi felelősségvállalás gondolkodásmódját és a környezetük jobb létét elősegítő cselekedetek megtételét. Idén a MAM Hungária, OKI Systems és a Debreceni Vízmű nyerte el a rangos kitüntetést.
Idén is, mint az előző öt évben, a Piac és Profit üzleti magazin felkérésére gazdasági szervezeteket tömörítő szövetségek, kamarák, érdekképviseleti szervezetek jelöltek tagságuk köréből az Üzleti Etikai Díjra (IVSZ, VOSZ, Amcham, Joint Venture Szövetség, HBLF, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, BAZ Megyei KIK, Hajdú-Bihar Megyei KIK). A szervezetek a jelöléshez megkapják a Nemzetközi Budapest Klub által kidolgozott részletes szempontrendszert. A pályázatokat a Budapest Klub magyar kuratóriumi tagjaiból, valamint az előző évek nyerteseiből összeállított zsűri értékelte.

A hazai gazdasági életben nagyra értékelt Üzleti Etikai Díjat idén is három vállalat kapta. Három kategóriában indulhattak a pályázó cégek: multinacionális vállalat, hazai vállalat és KKV. Az ünnepélyes díjátadásra az "E-Magyarország, e-kormányzat 2005" konferencia keretében került sor.

A „Multinacionális vállalat” kategóriában az OKI Systems Magyarország Kft. által elnyert Üzleti Etikai Díjról

Az OKI márkanév hallatán mindenkinek a nyomtatás jut eszébe, a nyomtatásról, pedig a rengeteg elhasznált papír. Az OKI által kifejlesztett technológia pontosan ezt a problémát kívánja orvosolni: az ügyfelek minden nyomtató mellé megkapják az OKI saját fejlesztésű szoftverét, amely a nyomtatópapír és a nyomtatási felület legracionálisabb felhasználását segíti ezáltal csökkentve a felesleges papírhasználatot.

Nagy kihívást jelent az elhasznált nyomtató-kellékanyagok kezelése. Az OKI az ún. nyomtató kellékanyagvisszavételi program keretében sikeresen harcol a környezet felesleges terhelése ellen. Az irodákban, kereskedőknél gyűjtődobozokat telepítettek, ahová ügyfeleik elhelyezhetik a használt patronokat, melyeket később visszaszállítanak. A használt tonerek és hengerfejek visszajuttatását gazdaságilag is ösztönözik azáltal, hogy a későbbi vásárláskor beszámítják azok értékét.

Az OKI termékei előállítása során maradéktalanul tudja érvényesíteni környezetvédelmi szempontjait: a Zero Emission (nulla kibocsátás) a termelési folyamat egyik vezéreleme, mely során minimalizálják légköri és szennyvíz kibocsátást, és a képződő hulladék mennyiségét is folyamatosan csökkentik. A hulladék 99%-át újrahasznosítják, azaz 1% alatt tartják a lerakott hulladék mennyiségét.

Az OKI progresszív, környezettudatos gondolkodásmódja nem hagyta érintetlenül az iparág többi szereplőjét sem. A környezet megóvása komoly elvárás, melyet mára a versenytársak sem hagyhatnak figyelmen kívül. Az OKI különösen büszke arra, hogy az iparági környezetvédelem mércéjévé az OKI által bevezetett magas elvárások váltak, melyek nélkül ma már nem képzelhető el korszerű nyomtatási rendszer.

A globális felmelegedés vagy más környezetrombolás megelőzése érdekében az OKI a Föld természetes környezetének megóvását tette egyik legfontosabb vállalatvezetési alapelvévé. Az OKI valamennyi üzeme (Takaszakiban, Fukusimában, Thaiföldön és az Egyesült Királyságban) megszerezte a környezetvédelem nemzetközi szabványaként elismert ISO 14001-es tanúsítványt. Környezetbarát termékeket kínálnak - olyanokat, amelyek takarékosan bánnak az energiával, minimalizálják az anyagfelhasználást és újrahasznosításuk könnyen megvalósítható.

Kulcsszavak: OKI-hu +céginfo díj

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 14:01

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36