IHM és IVSZ az amerikai és kínai HTEC-irodák működéséről
Cseterki Imre, az NT KHT ügyvezető igazgatója szerint az új kínai magyar HTEC-iroda pozitív fogadtatásra talált a hivatalos kínai szervek részéről. Morenth Péter szerint most legfőbb kérdés, a Shenzhen városán és a tartományon kívül más fontos kínai térségekben hogyan tudunk előrejutni. Ennek érdekében rövidesen honkongi-magyar tanácsot állítanak fel. Vietnamban pedig a mintegy 2-5 ezerre becsült magyarul beszélő lakosságból az e területek szakértőire kívánnak induláskor támaszkodni.
Arra a kérdésünkre, hogyan alakul a HTEC-program állami költségvetése, Kovács Kálmán azt válaszolta, hogy idén mintegy 270 millió forintot költöttek a programra, a 2006-os előirányzat pedig 245 millió forint. Kiemelte, már négy lábon áll a HTEC, hiszen az USA és Kína mellett attasé szinten képviseltetik magukat Brüssszelben és Moszkvában. Az USA-ban az indulástól a mai napig eltelt másfél év során a két megalakult leányvállalat mellett nyolc további szerződést kötöttek magyar cégek a HTEC-program égisze alatt. A miniszter azt is kiemelte, hogy a mai "kínai" HTEC szakmai fórumra több mint 50 hazai cég fogadta el a meghívást, illetve a perspektivikus távol-keleti üzleti jövő érdekében egy kínai üzleti guide kiadását tervezik. Morent Péter szerint az IVSZ tagvállalatainak 30%-a (több mint 100 vállalat) érdeklődik a kínai piac iránt.
Kapcsolódó cikkek
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- IVSZ-IT piackutatás: 2005-ben 1.345 milliárd forint informatikára
- Nagy volt érdeklődés az IVSZ 13-ik Menedzser Találkozója iránt
- Informatikára 37-137 milliárd forint 2007-2013 között
- IVSZ: Az informatika maga a modernizáció
- IVSZ - Magyarország i2010 Workshop
- Magyar informatikai vállalatok az amerikai piacon - avagy piacra lépés amerikai és magyar szemmel
- Felmérés készül az infokommunikációs szállítói piacról
- Kóka: infokommunikációval a versenyképesség fokozásáért
- Megnyílt a T-ház: Egy virtuális család intelligens otthona
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.