Az Elpida első üzleti féléve: további veszteség
A cég igyekszik előre menekülni: 500 milliárd jenes beruházással új DRAM-üzemet épít Japánban, a keresettebb 300 milliméteres szilikonlemezek gyártására, de egyelőre ez a költség is rontja a mérleget. Az egész üzleti évre most 5-10 milliárd jenes adózott eredményt jósolnak, rontva a júliusban közölt, 14 milliárd jenes előrejelzésen.
Az Elpida 19,7 százaléka jelenleg a Hitachi Ltd.-é, 13,89 százaléka a NEC Corp.-é. Az első negyedév végén még 25-25 százalékkal részesedtek az eredetileg vegyes vállalatukként alapított cégben, de az Elpida felét tavaly novemberben tőzsdére vitték.
Az Elpida az üzleti éve júniussal zárult első negyedében a vártnál nagyobb veszteséget szenvedett a lapkaárak további csökkenése miatt, de akkor még fenntartotta éves előrejelzését. A negyedévben az adó utáni vesztesége 3,3 milliárd jen (29,27 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi 2,3 milliárd jenes adózott eredmény helyett. A veszteség azonban elmaradt a vállalati előrejelzés felső, 4 milliárd jenes határától.
A visszaesés az egész iparágat sújtja, korábban a Micron Technology két év óta a legnagyobb veszteséget jelentette a naptári második negyedévről, a dél-koreai Samsung Electronics 46 százalékos profitcsökkenést jelentett, és az amerikai Intel eredményei sem voltak jobbak a piaci előrejelzéseknél.
Az üzemi veszteség 2,6 milliárd jen volt az első üzleti negyedévben, az egy évvel korábbi, 3,1 milliárd jenes üzemi veszteség helyett. A forgalom 5,5 százalékkal 48 milliárd jenre nőtt az olcsóbbodás ellenére.
A márciussal zárult üzleti évben az Elpida adózott eredménye 8,21 milliárd jen volt, jelentős fordulat az egy évvel korábbi, 26,9 milliárd jenes adó utáni veszteséghez képest. Meghaladta a 8,1 milliárd jenre szólt, utolsó vállalati előrejelzés is, igaz, januárban még 12-16 milliárd jent jósoltak a vállalatnál, és már az is jóval szerényebb volt a tavaly jósolt, közel 27 milliárd jennél.
Az üzemi eredménye 15,12 milliárd jen volt - az április eleji előzetes vállalati becslés 15 milliárd jenre szólt a januárban valószínűsített 17,8-21,8 milliárd jen helyett. Egy évvel korábban 26,44 milliárd jen volt az üzemi vesztesége. A mostani üzleti évre az üzemi eredmény 23,2 százalékos növekedését jósolják a vállalatnál, 18,6 milliárd jenre.
A forgalom 207,03 milliárd jen volt, az utolsó, 207 milliárd jenes vállalati előrejelzésnél valamivel több, és több mint a kétszerese az egy évvel korábbinak, de ez is elmaradt a januárban elképzelt 211-214 milliárd jentől. Egy évvel korábban 100,4 milliárd jen volt a forgalma. A mostani üzleti évre a vállalati előrejelzés: 25,6 százalékos értékesítésbővülés, 260 milliárd jenre.
A várttól elmaradó bevételt és eredményeket az előző üzleti évre is a lapkaárak esésével magyarázták.
Kapcsolódó cikkek
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.