Megszűnik a magyar nyelvű BBC rádióadás, helyette arab nyelvű hírtévé
Az "utóbbi hetven év legnagyobb átalakításának" nevezett intézkedések indoklása szerint a bezárásra szánt adások olyan európai országokba irányulnak, amelyek már az EU tagjai, vagy csatlakozásra készülnek, illetve olyan országokba, amelyekben az adások "csekély helyi hatást" váltottak ki.
Nigel Chapman, a World Service igazgatója a munkatársak és a sajtó előtt tartott kedd délutáni ismertetőjében azt mondta: a kelet-európai adások zöme még a II. világháború európai konfliktusának idejére nyúlik vissza, és ezek az adások a hidegháború idején is "a szabad, független információ jelzőfényei voltak".
Ma már azonban ezek az országok átalakultak: lakóik szabadon utaznak, az angol nyelvet széles körben tanítják az iskolákban, és sokkal nagyobb tere van a szabad véleménynyilvánításnak. A független média virágzik, valós választási lehetőség van már a tévék és rádiók között - mondta Chapman.
A BBC Világszolgálat igazgatója szerint ebben a helyzetben a World Service hallgatósága csökkenni kezdett: a kelet-európai országokban ma már hárommilliónál is kevesebben hallgatják az adásokat, jóllehet öt éve még csaknem hétmilliós volt a hallgatói tábor.
Az MTI kérdésére, hogy a kelet-európai, és ezen belül a magyar szekcióban hány alkalmazottat érint a bezárás, Chapman azt mondta: a kelet-európai adások szerkesztőségeiben mintegy kétszáz állás megszűntével kell számolni. A magyar adásnál 22-en dolgoznak, köztük hatan Budapesten, és jóllehet a BBC mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett alkalmazottaknak munkát találjon, "elég nehéz 22, ilyen speciális területen dolgozó" munkatárs mindegyikének állást találni.
Az MTI kérdésére, hogy mikor várható a magyar szekció bezárása, a Világszolgálat igazgatója csak annyit mondott, hogy valószínűleg előbb, mint az átalakítás befejezésére kijelölt 2006. márciusi időpont.
A sajtótájékoztatón bejelentették egy új, arab nyelvű BBC-hírtévé elindítását 2007-től. Az adó kezdetben napi 12 órán át ad majd, és ingyen lesz hozzáférhető a Közel-Keleten bárki számára, akinek van műholdas vagy kábeltévé-szolgáltatása. Chapman azt mondta: az arab hírtévé létrehozásáról szóló döntésnek nincs köze a júliusi véres londoni merényletsorozathoz.
Korábbi brit sajtókommentárok szerint a BBC a sikeres arab hírtévével, az al-Dzsazírával akarja felvenni a versenyt, és a kelet-európai rádióadások bezárására azért van szükség, mert a pénz a BBC arab hírtévéjére kell. Londoni értesülések szerint a BBC arab tévéadását jóváhagyta a Világszolgálat működését finanszírozó brit külügyminisztérium, ám több pénzt ehhez nem ad.
Kapcsolódó cikkek
- 5 éven belül megháromszorozódik a HDTV-s háztartások száma
- Siemens: sokoldalú rádiós szenzor rendszer, új set.top-box
- Különféle TFT-LCD technológiák a Samsungtól
- Tévéműsorokat is kínáló internet-csomag a Deutsche Telekom-tól
- A Hitachi televízió-összeszerelő üzemet létesít Csehországban
- A Sony televízió-gyárat létesít Szlovákiában
- A Toshiba televíziógyárat létesít Lengyelországban
- A Samsung 100 millió dollárt ruház be Gödön
- Új LED-es és teljes HD felbontású Samsung LCD TV-k
- 50 inches, merevlemezes felvevővel ellátott plazma tv
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.