Vállalati hatékonyságnövelés rendszerfelügyeleti szoftverrel

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 27. 09:19
Az amerikai piackutató IDC felmérése szerint a Novell rendszerfelügyeleti megoldásának megvásárlása akár 100 nap alatt megtérülhet a vállalatok számára, 3 éves távlatban pedig az átlagos megtérülési ráta meghaladhatja ennek a tízszeresét is.
Piaci szakértők szerint a számítástechnikai eszközök, köztük a munkaállomások, laptopok és kézi számítógépek gyors terjedése, valamint az informatikai hálózatok folyamatos fejlődése egyre nehezebb feladat elé állítja vállalatokat, hiszen egyre többet kellene költeniük az eszközrendszerek biztonságos működtetésére és felügyeletére, miközben egyre kevesebbet költhetnek erre. Ennek az ellentmondásnak a feloldását segíti a társaság rendszerfelügyeleti szoftverének, a ZENworksnak az alkalmazása. A szoftvernek a Novell közlése szerint világszerte 40 millió, Magyarországon pedig több mint 250 ezer felhasználója van.

Az IDC kimutatta azt is, hogy szoftverrel egy cégnél ugyanazt a feladatot, 8-10 óra helyett kevesebb mint egy óra alatt el lehet végezni, miközben a vállalat állásideje átlagosan 70 százaléknál jobban csökken.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52