SZDSZ: javultak Magyarország informatikai és távközlési mutatói az OECD szerint

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 21. 09:26
Javult Magyarország helyezése az elektronikus és hírközlési szolgáltatások mennyiségi és minőségi mutatóit rangsoroló a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített jelentésben - közölte a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón kedden.
Kuncze Gábor elmondta: a liberális tárcavezetésnek köszönhetően a mobiltelefon-szolgáltatások tarifái jelentősen csökkentek, míg 2002-ben Magyarország még az utolsó helyen állt, mára 18 helyet lépett előre, így a 12-dik.

Jelentős előrelépés tapasztalható a szélessávú internet elterjedésében, az összes internet-előfizetés 50 százalékát már ez teszi ki, ugyanakkor Magyarország ötödik helyével még elmarad az élmezőnytől - mondta.

Közölte: a fejlődés jele az is, hogy év végére 2.500 településen lesz internet-kapcsolattal ellátott iskola, amely ötször annyi mint az előző ciklus idején volt. A kormányzati ciklus végére az országban és a határokon túl több mint 3.000-re nő az e-Magyarország pontok száma.

Kovács Kálmán informatikai miniszter elmondta, az informatika részaránya a nemzetgazdaságon belül olyan magas, hogy OECD-jelentés Magyarországot a negyedik helyre sorolja a legfejlettebb 30 országot rangsoroló listán.

A távközlési berendezések exportjában Magyarország a második helyen áll Finnország után - közölte. Hozzátette: a teljes exporton belül ez a terület meghaladja a 14 százalékot, ami tízszer több, mint 1996-ban.

A miniszter kitért arra is, hogy Magyarországon a szélessávú internet gyorsabban fejlődik, mint ahogy elterjedt a mobiltelefon-szolgáltatás, így az ország ezen a területen is hamarosan az élvonalba kerül. Várhatóan 2006 közepére a szolgáltatás ára a 20 eurós uniós átlagra csökken - mondta.

Beszélt arról is, hogy a jövőben Magyarországnak az elektronikus szolgáltatásokra épülő állam kialakításában kell előre lépnie. Kilencszáz  településen jövő januártól, az országos állami intézményekben 2007 elejétől pedig az önkormányzatokban vezetik be fokozatosan az elektronikus szolgáltatásokat - mondta.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55