Az Albacomp nyerte a hódmezővásárhelyi e-önkormányzat fejlesztési pályázatát

forrás Prim Online, 2005. szeptember 5. 17:10
Több mint 328 millió forint értékben szállít hardvereszközöket és fejleszt szolgáltató portált, valamint elektronikus ügykezelést támogató rendszert az Albacomp Rt. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának.
Az idén 20 éves Albacomp Rt., a magyarországi informatikai piac egyik vezető vállalata, egy több mint 328 millió forint értékű projekt keretében elektronikus önkormányzati rendszert helyez üzembe Hódmezővásárhelyen. A 2006 végéig kiépülő e-önkormányzati portál segítségével az önkormányzat bevezeti az elektronikus ügyintézést.

Az ügyviteli rendszer fejlesztése és bevezetése mellett az Albacomp szállítja a szükséges informatikai eszközöket is, amelyekre a vállalat 5 éves garanciát biztosít. Az Albacomp az elektronikus ügyintézés mellett – szintén a projekt keretein belül – korszerű térinformatikai rendszert is fejleszt a Hódmezővásárhelyi Önkormányzatnak, amelynek segítségével a portálon elérhetők lesznek a város digitális térképeire épülő szolgáltatások is. Az új elektronikus önkormányzati rendszerhez a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Szolgáltató Önkormányzat pályázat keretében elnyert támogatás európai uniós forrásból érkezik.

A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatása után döntött az Albacomp mellett. A portálfejlesztésben alvállalkozóként az IND Kft., a térinformatikai fejlesztésben a Geometria Kft., az ügymenetkezeléshez kapcsolódó fejlesztésben pedig a SZÜV Rt. vesz részt.

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Strong Passwords Need Entropy 19.0

A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.

2024. május 28. 17:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52