8 millió dolláros kiegyezéssel végződött az Oracle pere

Kiss Ádám Zoltán, 2005. május 15. 22:20
Az Oracle beleegyezett, hogy 8 millió dollárt fizessen egy szövetségi bírósági ügy lezárásáért, melyben túlszámlázással vádolták meg.
Az 1997 és 2003 közötti időszakban az Oracle olyan szolgáltatásokat számlázott ki különböző szövetségi ügynökségeknek, melyek vagy meg sem történtek, vagy a fizetendő összeg nem állt arányban a nyújtott szolgáltatásokkal. Az érintett szervezetek között volt több bűnüldözési szerv, többek között az FBI, a DCIS, és a postai szolgáltatások ellenőrzéséért felelős szervezet is. A 8 millió dolláros megállapodást a szövetségi ügyész irodájában írták alá Bostonban. Az eset érdekessége, hogy annak ellenére, hogy olyan szervek érintettek az ügyben, melyek kifejezetten az élet különböző területeinek ellenőrzése céljából jöttek létre, egyiküknek sem tűnt fel a csalás. Az esetre úgy derült fény, hogy az Oracle egyik alkalmazottja jelentette a történteket, az illető természetesen nem szerepelt a vádlottak padján, sőt 1,58 millió dollár jutalmat kapott bejelentéséért, írja a Cnet.

Kulcsszavak: jog +céginfo Oracle

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Adobe DNG Converter 16.3

A program segítségével a manapság népszerű digitális fényképezőgépek nyers képfájljait konvertálhatjuk át a sokak által támogatott DNG (Digital NeGative) formátumba.

2024. május 26. 12:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17