IVSZ Gyurós Tibor Díj 2005

forrás Prim Online, 2005. május 10. 14:54
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 1997 óta minden évben kitünteti azokat az informatikai menedzsereket, akik az elmúlt évben végzett szakmai tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez.
A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában – „Az Év Informatikai Cégvezetője”, valamint „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” – jelölhetők szakemberek a megtisztelő címre. A díjat ünnepélyes keretek között Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszter nyújtja át a nyerteseknek 2005. május 26-án 19.00 órakor a budavári Hilton Hotelben.

A díjazottak kiválasztásának menete idén is a már jól bevált módon történik. A pályázati felhívást az IVSZ eljuttatta az informatikához kapcsolódó intézmények, minisztériumok, valamint a sajtó képviselőihez, akik ez alapján tehetik meg javaslataikat 2005. május 12-ig.

A kitüntetetteket a - független tagokból álló, IVSZ elnökség által felkért - Bíráló Bizottság választja ki. Az értékelés munkájában idén olyan prominens személyiségek vesznek részt, mint Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és technológiai Hivatal elnöke, Mosonyi György a MOL Rt. vezérigazgatója, Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter, Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszter, Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke, Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Lakatos Mária a Számítástechnika hetilap stratégiai tervezője, Martin József Péter a Figyelő hetilap főszerkesztője, Sági Gyöngyi, a Világgazdaság rovatszerkesztője, Szabadkai Andrea, Gyurós Tibor özvegye, Sziebig Andrea az IT_Business hetilap főszerkesztője, valamint Vértes János, a Prím-online elnöke.

A nyertesek az IVSZ vándordíját, egy karmesterpálcát vehetnek át, amely a kiváló vezetői kvalitásokat szimbolizálja.
Kulcsszavak: manager díj IVSZ

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sebészeti robot segíti a Széchenyi-egyetem kutatásait és a győri kórház gyógyító munkáját

Az egészségügyi kutatás-fejlesztéseket és közvetlenül a betegeket szolgálja a győri Széchenyi István Egyetem által a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal stratégiai együttműködésben vásárolt, hivatalosan május 25-én bemutatott sebészeti robot. A modern eszközzel már csaknem száz műtétet végeztek a kórház orvosai, s az eddigi tapasztalatok szerint csökkent a páciensek beavatkozások utáni fájdalma, felépülésük pedig gyorsabbá vált.

2024. május 27. 12:59

Az ABB bemutatja „Kőbe zárt zene” sorozatának legújabb részét

Az észak-európai faházakról elsőre egy fjord partján álló színes halászkunyhó vagy egy tóra néző erdei faház juthat az ember eszébe. A svédországi Skellefteå-ban épült Sara Kulturális Központ egy hipermodern technológiával felszerelt, 20 emeletes felhőkarcoló, amely új fenntarthatósági szinteket megcélzó, innovatív megoldásokra épít, ugyanakkor alapjaiban egy faszerkezetes toronyház.

2024. május 27. 11:27

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17