A Lenovo befejezte az IBM felvásárlását

forrás Prim Online, 2005. május 3. 10:45
A Lenovo és az IBM bejelentette, hogy lezárult az a folyamat, amelynek keretében a Lenovo felvásárolta az IBM személyi számítógépes részlegét, miáltal új nemzetközi versenytárs jött létre az informatikai ágazatban, amely egyben a világ harmadik legnagyobb vállalatát is jelenti a személyi számítógépek piacán.

Az ügylet feltételeinek megfelelően a Lenovo 1,25 milliárd USD-t fizetett az IBM-nek, amely körülbelül 650 millió USD összegű készpénzből és 600 millió USD Lenovo Group részvényből tevődik össze. A részvények értékét a 2004 decemberében történt bejelentést megelőző utolsó kereskedési nap záróára alapján határozták meg. Az IBM részesedése a Lenovoban a zárást követően 18,9 százalék. Ezenkívül a Lenovo megközelítőleg 500 millió USD összegű mérleg szerinti kötelezettséget vállal át az IBM-től.

Az IBM az értékesítéssel 1 milliárd USD összegű adózás előtti nyereséget könyvelhet el az ügyleten. Az eredmény közzétételére akkor kerül sor, amikor az IBM bejelenti a 2005. második negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit.

A felvásárlásról szóló egyértelmű megállapodás bejelentésére 2004. december 8-án került sor. A Lenovo részvényesei 2005. január 27-én hagyták jóvá a tranzakciót. Az ügylet lezárása a határozott megállapodás valamennyi kulcsfontosságú feltételének teljesülését jelenti.

A 2005. március 31-én bejelentett ügylet keretében a Lenovo jóváhagyta annak a megállapodásnak a feltételeit, amelynek célja, hogy a legnagyobb magántőke-befektető cégek, úgy mint a Texas Pacific csoport, a General Atlantic csoport és a Newbridge Capital Groupa, 350 millió USD értékben hajtsanak végre stratégiai beruházást a cégben. Az erre vonatkozó megállapodás értelmében a Lenovo 350 millió USD értékben bocsát ki átváltható, elsőbbségi részvényeket és a Lenovo rendes részvényeire átváltható, a tőzsdén nem jegyzett kezességvállalásokat. A Lenovo részvényeseinek a fenti beruházással kapcsolatban összehívott megbeszélésének tervezett időpontja 2005. május 13.

A Hong Kong-i tőzsde, a szabályozó hatóságok és a Lenovo részvényeseinek a jóváhagyásától függően az IBM végső árát körülbelül 800 millió USD készpénzre és 450 millió USD értékű Lenovo Group részvényre becsülik, amely, a jelenlegi javaslat szerint úgy valósulna meg, hogy a Lenovo visszavásárolja saját részvényeit az IBM-től.

A Lenovo vezetősége és igazgatósága


Az új Lenovo vezetősége a két cég erősségére összpontosítja figyelmét. Az ügylet lezárását követően Yang urat azonnali hatállyal a Lenovo elnökének nevezték ki, aki Liu Chuanzhit, a Lenovo alapítóját követi. Ő a testület nem végrehajtói igazgatójaként folytatja munkáját. Ward urat, aki az ügyletet megelőzően az IBM vezető alelnöke és az IBM Személyügyi Rendszerek csoportjának vezetője volt, azonnali hatállyal a Lenovo vezérigazgatójává és igazgatóságának elnökévé nevezték ki.

Az IBM Robert W. Moffat, Jr. és Henry Chow urakat bízta meg azzal, hogy a Lenovo igazgatóságában szavazati joggal nem rendelkező megfigyelőként foglaljanak helyet.

A magántőkével kapcsolatos ügylet lezárását követően három további, új igazgatósági tag fog csatlakozni a tanácshoz a stratégiai befektetők csoportjából.

Ezenkívül a Lenovo bejelentette, hogy Linan Zhut nem végrehajtó igazgatóvá nevezik ki. Ő Maochao Zenget váltja, aki lemondott igazgatósági tisztségéről.

Szinergiahatások és költségmegtakarítás

A Lenovo állítása szerint az ügylet a tervezetthez képest korábban zárult le, a zárást megelőző átállás és az integrációs tevékenységek zökkenőmentesen zajlottak. A Lenovo bízik benne, hogy az ügyfelek kiszolgálása és a termékek elérhetősége változatlan marad, és ezen a téren nem keletkeznek fennakadások.

A Lenovo számítógép eladásból származó összesített éves bevétele megközelítőleg 13 milliárd dollár lesz, és megközelítőleg 14 millió készüléket adnak el. „Azt tervezzük, hogy a mai naptól együttműködést valósítunk meg, azáltal, hogy kihasználjuk a Lenovo és a PCD vásárlói bázisainak, termékkínálataink és földrajzi lefedettségének kiegészítő jellegét, miközben felhasználjuk Lenovo igen fejlett operációs környezeteit” – nyilatkozta Ward úr.

A Lenovo a beszerzési és marketing költségek tekintetében számít együttműködésre, valamint az új piacbővítés és termékbevezetések, gyártásoptimalizálás és elosztási hálózat integráció eredményezte jelentős középtávú együttműködésekre. Az IBM és a Lenovo egy egyedülálló értékesítési és szolgáltatási szövetségben fog együtt dolgozni, ahol a Lenovo személyi számítógépei az IBM jelentős, világméretű forgalmazási és értékesítési hálózatán keresztül kerülnek eladásra. Az új Lenovo az IBM elsőbbségi PC-szállítója lesz, amely továbbra is végponttól végpontig integrált informatikai megoldások széles körét kínálja a nagyvállalatoknak és a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak. Az IBM az új Lenovo elsőbbségi szolgáltatója és finanszírozója lesz.

Átfogó tevékenység

A Lenovo fő székhelyei a következők: vétel New Yorkban, főtevékenység a kínai Bejingben és az észak-Karolinai Raleigh-ban, valamint világméretű értékesítési képviselet saját telephelyein, a Lenovo Üzlettársak és az IBM-mel való szövetségen keresztül. A vállalat több mint 19000 embert foglalkoztat világszerte. Kutatási és fejlesztési központok találhatók a kínai Bejingben, Shenzhenben, Xiamenben, Chengduban és Sanghajban, a japán Tokióban és az észak-Karolinai Raleighban.

A Lenovo elsődleges számítógépgyártó és összeszerelő üzemei a kínai Shenzhenben, Huiyangban, Bejingben és Sanghajban találhatók. A Lenovo mobiltelefon-összeszerelő üzeme a kínai Xiamenben található. További gyártó és forgalmazó üzemek találhatók az Egyesült Államokban, Mexikóban, Brazíliában, Skóciában, Magyarországon, Indiában, Malaysiában, Japánban és Ausztráliában. A Lenovo kiterjedt PC-forgalmazó hálózata megközelítőleg 4400 kiskereskedelmi üzletet foglal magába Kínában.

Kulcsszavak: +céginfo Lenovo IBM

Világhírű szakértők a budapesti Nemzetközi Lean Konferencián

A világ leghatékonyabb gyártóvállalatait, az edzőcipőktől a bányagépekig, egy közös vonás köti össze: mindannyian a lean módszertant alkalmazzák. A Toyota módszerként is ismert üzleti filozófia legfrissebb újdonságai és trendjei kerülnek bemutatásra a június 6-án Budapesten megrendezésre kerülő XI. Nemzetközi Lean Konferencián. Az előadók között olyan sztárszakértők szerepelnek, mint Katie Anderson, világhírű üzleti bestseller író, Erasto Meneses, a Cambridge Egyetem professzora és az ex-toyotás lean sensei Cevdet Özdogan.

2024. május 27. 09:55

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Adobe DNG Converter 16.3

A program segítségével a manapság népszerű digitális fényképezőgépek nyers képfájljait konvertálhatjuk át a sokak által támogatott DNG (Digital NeGative) formátumba.

2024. május 26. 12:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17