Jelentős profitemelkedés a Fujitsu Siemens-nél
A Siemens árfolyama 0,15 emelkedéssel 61,95 eurón zárt - miközben a DAX 0,48 százalékkal csökkent; a Fujitsu 0,4 százalékos veszteséggel 683 jenen zárta a szerdai napot.
A Fujitsu Siemens növekedésének java a laptop-eladásokból származott, nőttek ugyanakkor a cég eladásai Kelet-Európában és Nagy-Britanniában is - jelentette be a Fujitsu a hannoveri informatikai és szórakoztató elektronikai bemutatón (CeBIT).
Jelentős, a hagyományos személyi számítógépekénél nagyobb hasznot húzott a csoport a - nagy hálózatok felügyeletét ellátó - szerverek és más, számítógépes infrastruktúrát biztosító eladásainak növekedéséből is.
A Fujitsu Siemens vezérigazgatója, Bernd Bischoff elmondta, hogy a jelenlegi 40 százalékról 50 százalékra kívánják növelni a vállalati termékek és szolgáltatások arányát, mert ezek nyereségessége nagyobb, mint a fogyasztási cikként eladott számítógépeké. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feláldoznák e piacon elért, jelenleg bevételeik 22,5 százalékát jelentő piaci részesedésüket.
Bischoff arról is beszélt, hogy a gyorsan növekvő kínai Lenovo Group, amely az IBM PC-üzletágának - most engedélyezett – megvétele után a világ harmadik legnagyobb személyi számítógép gyártójává válhat, nem jelent fenyegetést a csoport számára.
A márciusban lezárult második félév előzetes eredményei szerint a Fujitsu Siemens adózás előtti eredménye 74 millió euró; ebben az időszakban bevételei 13 százalékkal 3,44 milliárd euróra nőttek. A cég célja a következő évben is a piaci növekedést öt százalékkal meghaladó bevételbővülés elérése, és a 2004/2005-ös évre várt 94 millió eurós adózás előtti profit növelése.
Kapcsolódó cikkek
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.