Új ügyvezető igazgató a Xerox Magyarország Kft. élén
A Xerox Magyarország egy éve regionális központként támogatja a horvát és szlovén leányvállalatok tevékenységét, illetve az ügyvezetői feladatokat közös igazgató, 2005. január elsejétől Bojan Poljičak látja el. Az együttműködés célja, hogy a 37 éves múltra visszatekintő Xerox Magyarország tapasztalataival hatékonyan segíthesse a délvidéki érdekeltségeket, melyek méretüket tekintve kisebb vállalatok, ugyanakkor piaci lehetőségeik radikálisan bővültek az elmúlt években. A dokumentumkezelési szolgáltatások területén a Xerox Magyarország 10 éves szakértelmének biztosításával járul hozzá az adriai régió piacszerzéséhez, melynek sikerét jól mutatja, hogy 2004-ben már Szlovéniában is létrehozták ezt az üzletágat és megkötötték az első szerződést.
A következő évek legfontosabb célkitűzése, hogy a Xerox mind a négy (irodai, nyomdaipari, szolgáltatás, illetve papírt és egyéb médiákat forgalmazó) üzletágában, Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában is folytassa a bevételeinek kétszámjegyű növelését. Poljičak ennek megvalósításában kiemelt szerepet szán a Xerox disztribútorainak, koncessziós partnereinek és viszonteladóinak, akiket üzleti lehetőségeik és piaci részesedésük kiterjesztésében eszközök, források és folyamatos szakmai képzés biztosításával támogat a Xerox.
Bojan Poljičak életrajza
Bojan Poljičak 2005. január elsejétől a Xerox Magyarország ügyvezető igazgatója. Kinevezését megelőzően egy évig Közép-Kelet-Európában a Xerox Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot és Szlovéniát felölelő régiójának marketing vezetője volt.
Közreműködött a Xerox vállalati struktúrájának átalakításában, melynek során a vállalat a hagyományos földrajzi megközelítéssel szakítva a hasonló értékesítési volumenű és jelentős fejlődési lehetőségekkel bíró országokat sorolta közös irányítás alá, és létrehozta a fejlődő piacok operációját (Developing Markets Operation). Ebben a pozícióban Poljičak irányítása alá tartozott a Xerox mindhárom, irodai, termelési és szolgáltatási üzletágának teljes marketing kommunikációs tevékenysége.
2002-2003-ban Bojan Poljičak a Xerox Dél-Kelet-Európa ügyvezető igazgatójaként kulcsszerepet játszott a térség konszolidációs programjának kidolgozásában és megvalósításában. A régió leányvállalatai ez idő alatt kétszámjegyű növekedést értek el bevételeikben és nyereségükben egyaránt, ugyanakkor jelentős mértékben csökkentették működési költségeiket, illetve megerősítették pozíciójukat a nyomdai és mérnöki rendszerek, valamint a szerviz szolgáltatások piacán.
Korábban Poljičak a Xerox horvátországi képviseletét vezette három évig, 1999-től 2001 decemberéig. Feladatkörébe tartozott a Xerox termék és szolgáltatás portfoliójához illeszkedő, többféle csatornát ötvöző értékesítési struktúra kialakítása, valamint a rövid, közép és hosszú távú üzleti stratégia kidolgozása. Ebben a pozícióban nemzetközileg elismert sikereket ért el a leányvállalat piaci részesedésének növelésében, mely a bevételek és a nyereség látványos megugrásához vezetett.
Bojan Poljičak 1997-től a Xerox munkatársa. 1994-ben a Zágrábi Egyetemen diplomázott közgazdászként, később részt vett a Xerox több felsőfokú vezetőképző programjában; anyanyelvi szinten beszél angolul. 37 éves, nős, két gyermek apja.
Kapcsolódó cikkek
- Változások várhatók a Yahoo igazgatótanácsában is
- Új vezetés a Siemens Zrt. élén
- Új regionális vezető az APC-MGE élén
- Távozik a Yahoo elnöke
- Változás a Magyar Telekom Igazgatóságában
- Új partnerkapcsolati igazgató az Oracle-nél
- Új vezetők irányítják a magyar Avnetet
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- EDS: változás a kommunikációban
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.