Fennállása óta először nyereséges évet zárt az Axelero Internet

forrás Prim Online, 2005. február 21. 13:19
2004-ben – fennállása óta először – nyereséges évet zárt az Axelero Internet: az IAS szerinti adózás előtti eredménye elérte a 655 millió forintot. A rég várt siker hátterében az egy évvel korábbihoz képest több mint 65%-kal növekedett az árbevétel, kiadásoldalon pedig a szigorú költségcsökkentési politika áll. A növekvő forgalom motorja a szélessávú internet – ezen belül főképp az ADSL – terjedése volt, amelyből közel két és félszer több bevétele származott a vállalatnak 2003-hoz viszonyítva.
Az Axelero Internet 2004-ben 65%-os növekedés mellett a 2003. évi 12 milliárd forinttal szemben 19,8 milliárd forint bevételt ért el. A megnövekedett forgalommal párosuló szigorú költséggazdálkodás hatására az EBITDA egy év alatt -0,8 milliárdról +1,8 milliárd forintra nőtt, az IAS szerinti adózás előtti eredménye pedig -2,1 milliárdról 655 millió forintra emelkedett.

2004-ben a vállalat internet előfizetőinek száma 26,3%-os növekedéssel elérte a 251 ezret. Piaci részesedése a szélessávú internet elérések terén 39%, a betárcsázós elérések terén pedig 43% volt, amellyel egyértelműen a piacvezető pozíciót tudhatja magáénak.

A növekvő forgalomhoz nagyban hozzájárult a szélessávú internet – ezen belül elsősorban az ADSL – népszerűsítését célzó program, amelynek révén az évközben folyamatosan megemelt tervszámokat is túlteljesítve megduplázódott – 59 ezerről 118 ezerre nőtt – az ADSL ügyfélszám. Ez másfélszeres (147%-os) növekedés mellett 10,4 milliárd forint bevételt eredményezett. Emellett szintén jelentősen (128%-kal) nőtt a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó forgalom, elérve a 1,6 milliárd forintot.

Kedvezően hatott az eredményre a behajtási folyamatok javulása is, amelynek köszönhetően nagymértékben – 2002-höz viszonyítva közel felére – csökkent a kétes kintlévőségek bevételhez viszonyított aránya.

Az Axelero szigorú költségcsökkentési politikájának hatására a bevételhez viszonyítva igen kedvezően alakultak a költségek: a 65%-os bevétel-növekedést a költségek 35%-os növekedése mellett érte el a vállalat.

A költséghatékonyság növelésének egyik alappillére a szervezeti átalakítás volt, amelynek során az üzletági (lakossági, vállalati, média) struktúráról funkcionális szervezeti felépítésre állt át a vállalat. Az így létrejött áramvonalasabb szervezet kevesebb vezetői pozícióval működött tovább, és egyben gyorsabb döntéshozatalra is képes lett. A személyi költségek nominálisan 5%-al csökkentek egy év alatt.

A bevételek kedvező alakulása az év folyamán lehetővé tette, hogy az értékesítés támogatására fordított összegek az előző évhez képest 25%-al emelkedjenek, valamint több erőforrás álljon rendelkezésre az ügyfélkiszolgálás színvonalának emelésére. Ezek együttes hatásaként jelentősen javultak az értékesítési mutatók.

2004-ben, az irányítási struktúra egyszerűsítésével összhangban gyorsan haladt előre a korábbi – főként veszteséget termelő – leányvállalati portfolió konszolidációja is. Lezajlott a Tiszanet és az Alba Internet beolvadása, befejeződött a Fókusz Online végelszámolása, megtörtént a ROMbrandt Multimedia Alkotóház eladása, valamint elkezdődött a Marketline végelszámolása, amely az Axeleróba olvadva folytatja tevékenységét. Mindezek eredményeként megszűntek, illetve kedvezőbb konstrukcióban folytak tovább a korábban veszteséggel működő tevékenységek.

Az Axelero által üzemeltetett [origo] internetes portál szintén kedvezően hatott a vállalat eredményességére. November 4-én a portál látogatottsága túllépte a napi másfél milliót, december 6-án pedig 591 157 látogató 15 millió letöltést (PI, page impression) produkált – szemben az előző év ugyanezen a napján mért 5,5 millió letöltéssel. Az [origo] a szélessávú tartalmakat – képet, zenét és videót – kínáló [origo>play] keretében 2004-ben olyan új és egyedülálló szoláltatásokkal és tartalmakkal jelent meg Magyarországon először, mint például az [origo] Téka – VoD (Video-on-Demand) igény szerinti videó letöltés – vagy a Zeneáruház.

Az Axelero Adatpark bevétele az elmúlt években dinamikusan növekedett, Magyarországon jelenleg közel 2500 szerver üzemel hoszting szolgáltatóknál, ebből az Adatpark piaci részesedése – a jelenlegi 650 szerverrel – 26%.

A beszerzési aukciók terén piacvezető Marketline 2004-ben 1500 aukción 40 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A cég sikeres működése nem véletlen: a statisztikák szerint például az irodaszerek vásárlásakor a megrendelők az elmúlt években átlagosan 16,9 százalékot takarítottak meg, míg az informatikai eszközökön 23,5 százalék volt a haszon.

Az Axelero eredményessége erős kölcsönhatásban áll a piac fejlődésének egészével. 2004-ben az internet-felhasználók száma dinamikusan növekedett, az internet-penetráció a 14 feletti lakosság körében 4%-ot emelkedve elérte a 26%-ot, és a háztartások 14%-a már rendelkezik valamilyen eléréssel. A háztartások számítógép-ellátottsága 4%-os növekedés mellett 35%-ot ért el.

2004-ben Magyarországon a szélessávú internet-elérések száma meghaladta a 340 ezret, aránya pedig az összes előfizetéseken belül már 56%.

A szélessávú hozzáférések terjedése az internet nyújtotta lehetőségek jobb kihasználását teszi lehetővé: egyre több tapasztalt felhasználó figyelme fordul a szélessávú szolgáltatások és tartalmak felé. Míg a betárcsázós ügyfeleknek csupán 10%-a tölt le zenét, és 5%-a tölt le videókat, addig a szélessávú kapcsolattal rendelkezőkénél ez az arány 39 illetve 33%. A piaci adatok jól mutatják, hogy egyre több háztartás hagy fel keskenysávú internetezéssel, és vált át a modern technológiák – ADSL, kábelnet – valamelyikére.

Bár hazai internet-penetrációs adatok kedvezőek, az eddig internet-hozzáféréssel nem rendelkező családok száma a jövőben is számottevő fejlődési lehetőséget jelent a vállalat számára.

Az Axelero 2005-ben további dinamikus növekedést tervez, várakozásai szerint mintegy 25-30%-os bevétel növekedéssel és a pénzügyi mutatók mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyított arányának javulásával tervez.

Kulcsszavak: +céginfo Axelero

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36