FizuFigyelő: IT fizetés kalkulátor a NetAcademia Oktatóközponttól
„Igazi hiánypótló szolgáltatás a NetAcademia Oktatóközpont holnapjáról elérhető FizuFigyelő, hiszen annak ellenére, hogy a különböző piackutató intézetek, illetve állásközvetítő és humánerőforrással foglalkozó tanácsadó cégek rendszeresen közölnek ágazatokra és szakmákra bontott átlagos fizetési adatokat, ezek nem szolgálnak kellően részletes információkkal az informatikusok számára. A FizuFigyelő viszont ismeri a tipikus informatikai beosztásokat, és különbséget tud tenni a földrajzi helyek, a különböző méretű cégek között is.” – mondta Fóti Marcell, a szolgáltatást elindító NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója.
A www.netacademia.net címen elérhető „FizuFigyelő” szolgáltatás lekérdezésének alapfeltétele, hogy az érdeklődő maga is kitöltse a mindössze 14 kérdésből álló űrlapot. Ezt követően a már említett szempontok szerint lekérdezheti az immár saját adataival kibővített fizetési adatbázist. A FizuFigyelőben szereplő adatok pontosságát és valódiságát a kitöltők névtelensége, a folyamatosa növekedő elemszám – hetente mintegy 50-60 informatikai szakember adja meg saját magára vonatkozó adatait – illetve a tárolt információ félévenként történő frissítése biztosítja.
A képzettség és a tudás hamar megtérül
Minél magasabb lesz a FizuFigyelőben tárolt elemszám, annál pontosabb megrajzolja az informatikai munkaerőpiac bérvonatkozásait, s habár a minta egyelőre nem reprezentatív minden magyarországi informatikusra nézve, a fontosabb trendek már felvázolhatók. A kitöltők között a nők aránya mindössze 5%, amely jól mutatja az informatikai szakma „férfidominanciáját”. Az informatikán belül legjobban az IT tanácsadók, illetve az informatikai vezetők keresnek, őket követik az informatikai rendszertervezők, a fejlesztők, a rendszergazdák, illetve a tesztelők. Az informatikusok 86%-a boldogul el legalább alapszinten egy nyelvvel, ami 93 százalékban az angol.
Ahogy más szakmák esetében, úgy az informatikusoknál is magasabbak a bérek Budapesten, mint vidéken. Míg a fővárosi informatikusok havi nettó – juttatásokkal kiegészített – átlagbére 240 ezer forint, addig vidéken átlagosan 165ezer forintot visznek haza a szakemberek.
Hasonlóan markáns különbségek mutatkoznak meg a végzettség, illetve az informatikusok szaktudásának egyik fokmérőjéül szolgáló hivatalos – például Microsoft – minősítések tekintetében is. A felsőfokú végzettséggel rendelkező informatikusok (68%), 242ezer, míg a középfokú képesítéssel rendelkező társaik 170 ezer forintot kapnak havonta nettó fizetésként, illetve egyéb juttatások formájában. Nem ilyen mértékű, de éves szinten akár 300 000 forintnyi a különbség azok javára, akik egy informatikai tanfolyam sikeres zárásaként megszerzik egy cég hivatalos minősítését, amely naprakész, hiteles, magas szintű termék-, technológiai- és innovációs ismereteket és gyakorlatot feltételez.
A képzettebb informatikuson a munkaadó is nyer
„Nem volt célunk annak bizonyítása, hogy a magasabb képzettség, illetve a különböző informatikai minősítések megszerzése magasabb jövedelemmel társul, habár a számadatok elég egyértelműen kifejezik az egyébként is sejthető összefüggést.” – mondta Fóti Marcell, aki hozzátette, hogy a képzett, megfelelő informatikai minősítésekkel rendelkező szakemberek alkalmazásából munkahelyük is profitál, hiszen az informatikai infrastruktúra üzemeltetése, fejlesztése alacsonyabb költséggel jár. Azoknak a cégeknek, akik az adott technológiák területén hivatalos minősítéssel rendelkező informatikusokat alkalmaznak, illetve áldoznak informatikusaik tudásának kiszélesítésére és szinten tartására, sokkal kevesebb informatikai problémával – például rendszerhibával, adatvesztéssel, leállással – kell szembenézniük.
Kapcsolódó cikkek
- Kínában is szolgáltathat tartalmat a Google
- Google: A Blogger elérhető már magyarul is!
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- Premierfilmek kölcsönzését tervezi az Apple az iTunes-on
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Elindult az online jegyértékesítés a Hegyalja fesztiválra
- Két gigabyte-nyi postafiók minden T-Online netelőfizetőnek
- Új web2 szolgáltatás: Közösségi térkép
- Új internetes hírportál indult Békésben
- A cégek nagy részének nincs hosszú távú mobilinformatikai stratégiája
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.