Az SBC döntött az AT&T felvásárlásáról
Az új óriáscég éves bevétele becslések szerint elérheti majd a 71 milliárd dollárt, ami megegyezik a jelenlegi piacvezető Verizon-éval. Ebbe ráadásul még nem számolták bele az SBC által 60%-ban birtokolt Cingular Wireless mobilcég által termelt bevételeket. Ebből, és abból a tényből, hogy az AT&T jelenleg az egyesült államokbeli távhívások elsőszámú bonyolítója, szakértők arra következtetnek, hogy a felvásárlás könnyen a trösztellenes törvények hatálya alá eshet, ami megnehezítheti, vagy éppen meg is akadályozhatja az ügylet létrejöttét. Emellett a befektetők sem igazán elégedettek a lépéssel. Egyrészt magát a vételárat is sokan túl magasnak tartják, másrészt pedig amiatt aggódnak, hogy a nem túl rózsás helyzetben lévő AT&T-vel való egyesülés ronthatja az SBC üzleti eredményét. Tavaly a patinás cég több mint 14 ezer dolgozóját bocsátotta el, és kénytelen volt megválni 11,4 milliárd értékű eszközétől is. A szintén utód „Baby Bell” Bell South éppen azért táncolt vissza 2003-ban az AT&T megvásárlásától, mert veszélyes mértékűnek ítélte bevételeinek és növekedési potenciáljának zsugorodását.
Kapcsolódó cikkek
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Visszatért a nyereségzónába az AT&T
- 47 százalékkal csökkent az AT&T nyeresége
- A DoCoMo eladja AT&T Wireless pakettjét a Cingularnak
- Nagyobb, 38 milliárd dolláros ajánlat az AT&T-re a Vodafone-tól
- A Cingular 35 milliárd dollárra emelte ajánlatát az AT&T-re
- SBC Communications: negyedéves vállalati eredmények
- AT&T: negyedéves vállalati eredmények
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.