Késedelem esetén újabb bírságot szabhat ki az EB a Microsoftra
Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője most úgy nyilatkozott, hogy feltétlenül heteken, nem pedig hónapokon belül szeretnék látni a határozatban foglaltak teljesítését. Újságírók kérdésére, hogy mit tervez a Bizottság arra az esetre, ha a Microsoft mégsem tenné meg záros határidőn belül az elrendelt lépéseket azt válaszolta; a szabályozás lehetővé teszi, hogy büntetést fizettessenek az ilyen késlekedő cégekkel, amelynek mértéke akár a vállalat napi átlagbevételének 5%-át is elérheti naponta.
Todd azt is bejelentette, hogy a Bizottság véleménye szerint a Microsoftnak feltétlenül kerülnie kell az olyan üzletpolitikát, amelynek révén a Media Player nélküli Windows esetleg kevésbé tűnhet vonzónak a fogyasztók számára, mint a teljes verzió. Márpedig erre megvan az esély – Armin Cremerius-Günther, a Microsoft németországi kirendeltségének képviselője néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a médialejátszón kívül 186 multimédiakezelő fájltól is megfosztott "Windows XP Reduced Media Edition" szoftver ára megegyezik majd a teljes változatéval. Günther egyébként akkor január 19-ére ígérte a rendszer forgalomba hozatalát, aminek a cég a Microsoft Watch internetes magazin szerint meg is felelt, ám a rendszert egyelőre csak a számítógépgyártók számára tették elérhetővé. A MS részéről úgy nyilatkoztak, hogy a szoftverrel ellátott PC-k árusításának időpontját a gyártók fogják meghatározni, ám az operációs rendszer külön történő forgalmazásával kapcsolatban egyelőre nem közöltek semmit. Ami a szerverprotokollokat illeti, a szoftveróriás állítása szerint azokat már decemberben közzétették az interneten.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.