500 szabadalmát szabadítja föl az IBM
Stuart Cohen, az oregoni OSDL nyílt forráskódú szoftverkonzorcium vezérigazgatója szerint rövidesen legalább 10 másik technológiai vállalat követi majd az IBM lépését, becslése szerint körülbelül 1000 további szabadalommal. Az IBM-nek, amennyiben valóban kiáll a szoftverszabadalmakkal kapcsolatos törvényi szabályozás enyhítéséért, valószínűleg az ellenzőkkel is meg kell majd küzdenie – közéjük tartozik elsősorban a nyílt forráskódú szoftvereket hevesen ellenző Microsoft, illetve a szintén az IBM fontos partnereinek (vevőinek) számító médiatársaságok és gyógyszeripari vállalatok.
Kapcsolódó cikkek
- Összefogás után per: az LG beperelte a Hitachit
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- 2010-re nyeresége felét a szoftverektől várja az IBM
- IBM: 8 százalékos negyedévi adózott eredménynövekedés
- Még szorosabb IBM-Cisco együttműködés
- Új Mono Visual Basic fordító: platformfüggetlen fejlesztés
- Az IBM díjazta az Avnetet
- 300 millió Lenovo részvényt adott el az IBM
- IBM rendszerekre szabott, vegyes forráskódú szoftvercsomag a Novelltől
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.