A vevők bírálják az IBM Deutschlandot szlovák termékei miatt

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 7. 09:02
Az utóbbi időben egyre növekvő nyomás alá kerül az IBM németországi leánycége, amiatt, hogy német vevői számára a megrendeléseket Szlovákiából teljesíti. Ez számos panaszhoz vezetett az ügyfelek részéről, főként a minőséggel és a számlázással kapcsolatban.
A Handelsblatt információi szerint a vevők felháborodása oly nagy, hogy a német üzleti vezetés még ezen a héten kénytelen lesz leállítani a tervezett 700 fős új termelésáthelyezést Németországból Szlovákiába. A világ legnagyobb számítógépgyártója, az IBM évi 3 milliárd dollárt akar megtakarítani a termelés, a beszerzés és a megrendelések szigorításával - írja a lap. Egy úgynevezett integrált szállítási lánc segítségével az európai megrendelések bonyolítását Madridban és Pozsonyban szeretnék összefogni. Szlovákia főleg az alacsonyabb bérek miatt kedvelt az IBM-nél.

Ugyanakkor a cég ebből fakadó arculatvesztése nagy: az évi 6 milliárd eurós németországi forgalmú IBM-et nem csupán a vevők, de az alkalmazottak is bírálják, elsősorban a tervezett termelés-áthelyezések miatt. A cég pénzügyi és számlafeldolgozó tevékenységét 70 százalékban adóparadicsomokba készül telepíteni.

Az IBM harmadik negyedévi adózott eredménye minimálisan nőtt az egy évvel korábbihoz képest, hardvereladásból származó bevétele 12 százalékkal, a szoftverértékesítése 5 százalékkal bővült. A világ legnagyobb számítógépgyártója a negyedév alapján 1,8 milliárd dollár, részvényenként 1,06 dollár adózott eredményt közölt az egy évvel korábbi 1,79 milliárd dollár, részvényenként 1,02 dollár után. A cég bevétele 23,43 milliárd dollárra bővült a tavalyi harmadik negyedévi 21,52 milliárd dollárról.

Kulcsszavak: +céginfo IBM

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Pár nap és indul a Samsung fesztivál

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 17:09

Clipboard Master 5.8.0 Build 59262

A Clipboard Master egy profi alkalmazás, amely külön fájlokban képes tárolni a vágólapra másolt szövegeket, képeket és fájlokat, így azok nem vesznek el, bármikor visszakereshetők.

2024. május 27. 16:55

ELAN 6.8.0

A professzionális eszköz lehetővé teszi a video- és audiofájlokhoz csatolt szöveges megjegyzések létrehozását, szerkesztését, megjelenítését és keresését.

2024. május 27. 16:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17