Az eTel az első a leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatok 50-es listáján
Sean Melly, az eTel Csoport alapítója, egyben vezérigazgatója a díj átvételekor elmondta: „Az eTel Csoport folyamatos dinamikus növekedése nem az új piacokon történő terjeszkedésnek, hanem inkább az újabb akvizícióknak köszönhető. Ugyan nagy a csábítás, hogy terjeszkedjünk más országokban is, de nem fogjuk ezt tenni. A következő öt évben a növekedésünk a további akvizíciókból, a vállalatcsoport konszolidációjából és meglévő ügyfeleink teljes körű kiszolgálásából származó összetett előnyökből fog származni.”
Az eTel Csoport és az eTel Magyarország
Az eTel Csoport 130 000 vállalati ügyfelével Közép-Európa vezető alternatív vállalati telekommunikációs és Internet szolgáltatója, amely Magyarország mellett jelen van Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Az eTel Magyarország 2000 elején kezdte meg működését, és jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő hazai vállalati távközlési szolgáltatásokat nyújtó cég. Az eTel Magyarországot a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) 2001-ben beválasztotta az Év Vállalkozása Díj jelöltjeinek tízes listájába. Az eTel Csoportot a legrangosabb európai szaklap, a Tornado Insider 2001-ben a kontinens 100 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata közé sorolta. A Deloitte & Touche 2002-ben is a leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatok 50-es listájának (Technology Fast 50) első helyére rangsorolta az eTel-t - olvasható a cég sajtóközleményében.
Kapcsolódó cikkek
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.