Infinum Labs-Sun: igény szerint használható játékszolgáltatás

forrás Prim Online, 2004. november 4. 18:00
Az Infinium Labs és a Sun Microsystems közzétette közös tervét, amelyek célja, hogy az Infinum legfontosabb termékét, a Phantom Game Service-t egy sajátos, erre a célra létrehozott hálózati infrastruktúra segítségével közvetlenül a vásárlók otthonába továbbítsák.
A Phantom Game az első végponttól végpontig terjedő, igény szerint használható játékszolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy az érdeklődők a nap bármely órájában, bárhonnan hozzáférhessenek az Infinium PC-s játékokat tartalmazó hatalmas könyvtárához - akár az otthonukból is. A Sun az átfogó megoldás részeként architektúra-tervezést és háttér-infrastruktúrát biztosít az Infinium számára. Az Infinium Labs a Phantom Game Service-t várhatóan 2005-ben vezeti be a piacra, és a Sunnal közös értékesítési programok indítását tervezi.

Ebben az évben az Infinum korábban már bejelentette, hogy támogatja a Java 2 Standard Edition futtatási környezetet és a Sun játékokhoz használható alkalmazásprogramozási illesztőit, amelyek segítségével a Java-technológiás játékok azonnal, a kicsomagolás után futtathatók a Phantom szolgáltatáson. A Phantom játékszolgáltatás a PC-s játékok használatát is támogatja.
Kulcsszavak: játék Sun

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja, a Delta 1 Esports Café. A budapesti bázis egyedülálló módon trénereket, játékos menedzsmentet, mentorprogramokat, edzőtábort kínál az amatőr és profi e-sportolóknak, továbbá AI képzéseket minden érdeklődőnek. Az új központ küldetése, hogy felemelje az e-sport tehetségeit, segítse mindazokat, akik szeretnének ezen a területen fejlődni, érvényesülni.

2024. június 2. 17:48

SZTNH: a fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a MI használata felvethet szerzői jogi aggályokat

Tízből négy fiatal használt már mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközt, derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatásából

2024. június 2. 15:39

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja

Megnyílt Magyarország vadonatúj e-sport központja, a Delta 1 Esports Café. A budapesti bázis egyedülálló módon trénereket, játékos menedzsmentet, mentorprogramokat, edzőtábort kínál az amatőr és profi e-sportolóknak, továbbá AI képzéseket minden érdeklődőnek. Az új központ küldetése, hogy felemelje az e-sport tehetségeit, segítse mindazokat, akik szeretnének ezen a területen fejlődni, érvényesülni.

2024. június 2. 14:23

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52