Az Axis befejezi a Sybase szoftver forgalmazását

MTI Sajtóadatbank, 2004. november 2. 11:10
A magyar Axis Számítástechnikai Kft. befejezi az Sybase szoftver forgalmazási tevékenységét, mivel az amerikai szoftvergyártó cég regionális irányítás alatt levő, önálló céget hozott létre Magyarországon.
A közlemény szerint az amerikai Sybase, a világ egyik vezető szoftvervállalatának termékei a különböző információs rendszereket kapcsolják össze. Az Axis Számítástechnikai Kft. és leányvállalata az Axis Consulting platform-független rendszerintegrátorként folytatja tevékenységét. Az Axis 1992 óta foglalkozott a Sybase-zel Magyarországon, az első időkben a disztribúciós feladatok mellett Sybase-alkalmazások fejlesztőjeként is megjelent a piacon.

A partnerhálózat megerősödésével, a képviseletet 2001-ben az Axis leányvállalata, a Sybase Magyarország Kft. vette át, amely a közeljövőben átadja folyó szerződéseit és kapcsolatait amerikai Sybase által létrehozott új cégnek, de az év végéig még eleget tesz a központosított közbeszerzési szerződésekben vállalt kötelezettségeinek. Az Axis Számítástechnikai Kft. az elmúlt időszakban 1-1,2 milliárd forint körüli árbevételt ért el évente.

A magyar top 100 tagjainak rendszeres szállítójaként vevőkörükbe tartozik számos jelentős bank, telekommunikációs, szolgáltató és ipari cég, és partnerként fogadják el az Axist a hazai informatikai piac meghatározó szereplői. Munkájuk elismerését jelzi kormányzati keretszerződésük, valamint NATO beszállítói státuszuk, amihez a minőséget teljes körű ISO 9001: 2000 minőségbiztosítási rendszerük garantálja.

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36